Ma 2019. 6 27.
László, Sámson napja van.
Látogatók száma : 41761382    




















































Honlapkeszites



péter-Árpád-anyám-és-más-futóbolondok-a-családból

Hogy milyen volt a XX. század? Szar. Nyögjük, ma is. De, így utólag persze, már mosolyogni is lehet rajta.


A közmédia egyik érdeme, hogy néha normális filmeket is mûsorára tûz. Olyanokat, amiket nem csak két sör közt, napi agyreszetként bámulhat bután a kereskedelmi televíziózásban – no meg magától is – amortizálódott publikum, félúton Rolex Laci és a nemi identitásválsággal küzdõ, korszerû politikusnemzedék, vagy éppen a Mátyás király tér és az éjjel-nappal züllött Budapest között.

Egy hete az Anyám és más futóbolondok a családból ilyen volt: egy film, amit tananyagba kellene iktatni. Magyar alkotás (rendezõ: Fekete Ibolya), amely humorral és érzelemmel, nem didaktikusan, egy család történetét (is)elmesélve, végigvezet a magyar XX. századon. Trianontól Kádárig, s picit tovább. Menekülésrõl menekülésre – hol fizikailag, románok, nácik és kommunisták elõl, hol lelkileg, magunk elõl szökve.

Ez a bujkálás évszázada volt: mindig üldöztük egymást; az egyenruhacsere csak néhány görénynek sikerült, a többiek szívtak, s akkor még nem füvet, mert nemhogy az, Technokol sem volt. És amit az y generáció nem érthet, az sokaknak lelket vájó forró seb, család- és magántörténet – s nem (csak) történelem. A harsány-burkolt nácizás, komcsizás, zsidózás, s tán a buzizás mögött is ott a XX. század valamennyi nyomora, ami kísér(t) bennünket, ha tetszik, ha nem. Mi a XXI. századot az elõzõbõl itt maradt tollal írjuk, s persze, hogy serceg, karistol. Sikít a papír, ha egyáltalán.

Már nem az a kérdés, hogy ma, full szegényen, visszaadnánk-e a meggyötört, könnyes szemû asszonynak a megtalált, néhány bankót rejtõ pénztárcáját – benne élete vagyonával, ami jelképnek borzalmas, de naturálisan tényszerû - az Állami Áruházban, hanem az, hogy miért akarjuk elvenni tõle. Mert el akarjuk, semmi kétség, erre buzdít minket a kor: szerezz!, vedd el! – pénzt, érzelmet, hatalmat, bármit. Az vagy, amit megeszel – ezeregy értelemben. Az éjszaka meséi.

Márai ugyan, de mi is mondhatnánk: sokkal nehezebb megõrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani. Az irodalom visszavág: valóság lesz.

A jó hír, látjuk a filmben, hogy traumáink megszépülnek, bár aki sebet vet (sic!), vihart arat. Kifordított kacagányok alatt süvít a szél, öltönyök és kosztümök mögött ott a põrén riasztó ember (ecce homo!), a BMW-indítókulcson meg még a Polski-logó fityeg. VadKelet Nyugaton, és sajnos ennek most nemcsak erkölcsi relevanciája van, hanem társadalmi, politikai is, de hagyjuk, az már XXII. századi film, amit, rossz esetben, Ali mesél majd a huszonegyedikrõl. Magyarországon.Kórkép: baba és a negyven tapló; demokratikus kollaboráció.

Polgár Ernõnek, sajnos, igaza van. A XX. század, ahonnan érkeztünk, több rossz embert csinált, mint amennyit elpusztított. Ahogy éltünk, úgy már nem lehet, ahogyan kellene, még nem tudunk.

Egyet tehetünk: kikapcsoljuk a tévét, becsukjuk a laptopot, s kinyitunk valamit magunkban – azt a 21 grammot, ami, lehet most is, de halálunk óráján biztosan mérlegre kerül. (Imádkozzál értünk; ámen.)

Így éltük túl a XX. századot, és ez a recept most is. Minden más csak történelem.

A mosoly mögött ott a komor magántörténelem. Ónodi Eszter, Bartsch Kata és Kerekes Viktória (Fotó: Szlovák Judit / Vertigo Média)



2017-10-01 05:50:00


  Marosvásárhelyen sem akarják a mecsetépítést

A „migránsok iránt érzékenyítõ” tréning minapi kanizsai kudarca kapcsán kitekintettünk, másutt hogy vélekednek a kvótáról. Megtudtuk Sebestyén Mihály írásából, amely a Népújság – Maros megye legolvasottabb napilapja – szeptember 14-i számában jelent meg, és a lehetséges, nem is olyan távoli jövõbe repít minket.


  Vincze Adél: Csatakiáltásokkal hazafelé

Hétvége. De jó, alhatunk, nem ébreszt reggel az óra sem. Azaz, alhatnánk – ha az ember félálomban nem egy buliban lenne. Hangoskodás, ordítás, sõt, olyan kifejezések, amire még az álom sem ad választ… Keserû a hajnali ébredés, pláne gyerekkel együtt.


  Péter Árpád: Ki hogy (érti)…

Annyi mindent kéne még elmondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk, s mint a régi jó barátok, egyet mondunk s egyet gondolunk.


  A hajómodellezõ világbajnokság margójára

Véget ért a nagy derbi, egy hétig szelték a nagykanizsai Csónakázó-tó hullámait a világ négy égtájáról összesereglett modellezõk kishajói. Voltak itt csehek, lengyelek, németek, kínaiak, osztrákok, oroszok. Utóbbiak nációjához tartozó, fehér színû Audi parkolt már vagy két hete a Csónakázó-tavi Korona Szálló parkolójában. Na már most, kíváncsi lettem és érdeklõdtem: nem csak a világhajrára érkeztek?


  Péter Árpád: deszpaszitó

Az iskola nem fejleszti a kreativitást, hanem szabályokat és alapvetõ tudásnak gondolt dolgokat kér számon, de azt úgy, hogy azt sugallja, mindent megtanított, amit kell, pedig ott csak valaminek el kéne kezdõdni.

Tisztázzuk, még mielõtt pedagógusok hada dühödt tiltakozó levelekkel bombázná a redakciót, ezt nem én mondom, hanem Csányi Vilmos. Igen, AZ a Csányi Vilmos, aki Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány fõszerkesztõje, az ELTE emeritus professzora. Szóval, kis guglizás után legalább három helyre lehet neki írni…


  Péter Árpád: Holy Mother

„Teljesen összeomlottam. A szobámba visszahúzódva segítségért könyörögtem. Fogalmam sem volt, kihez beszélek egyáltalán, csak azt tudtam, hogy az erõim végéhez értem… Térdre rogytam, és feladtam. Pár nap telt el, és rájöttem (…), hogy találtam egy helyet, ahova mindig fordulhatok, egy helyet, amirõl mindig is tudtam, de nem akartam hinni benne, vagy nem volt rá szükségem, hogy higgyek benne. Attól a naptól fogva mindig imádkozom reggel: letérdelek, és segítségért könyörgök; és minden este hálát adok az életemért, és legfõképp azért, hogy felhagytam az ivással.”

Így vall Eric Clapton a The Autobiography címû, 2007-ben megjelent önéletrajzában a Szûzanyával való találkozásáról, amelynek élménye ihlette 1987-ben, egy rehabilitációs otthonban, a Holy Mother címû világhírû szerzeményt, ami egy mélyrõl jövõ rockfohász, hálaadás és hitvallás egyben.









FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül