Ma 2023. 6 10.
Margit, Gréta napja van.
Látogatók száma : 55414917    








Honlapkeszites

Nem jó a menetrend, és a sofõrök is dohányoznak

Ha valaki lakossági fórumot szervez Kiskanizsára, akkor feltétlenül vigye magával a Zala Volán valamelyik képviselõjét, mert mérget vehet rá, hogy az emberek elégedetlenségüket fejezik ki a buszközlekedéssel kapcsolatban. Akad, akinek még arra is jut ideje, hogy azt figyelje, a buszsofõr megszegi-e a szabályokat, s dohányzik-e a jármûvön, vagy sem?

Száznegyven aláírást gyûjtöttek össze a Nagyrác utca térségében élõk, mert számukra kedvezõtlenül változott a négyes számú autóbusz-járat menetrendje – tudtuk meg azon a lakossági fórumon, amit Tóth Nándor, a körzet önkormányzati képviselõje szervezett, s amelyen részt vett Polai József, a városrész másik képviselõje, Kassai Zoltán, a Dél-zalai Víz- és Csatornamû Zrt. elnök-vezérigazgatója, valamint Horváth Ferencné, a Zala Volán Zrt. helyi közlekedési üzemének vezetõje.


A fórumon megjelent lakók szinte össztüzet zúdítottak utóbbira, sérelmezve, hogy Kiskanizsa ezen térségét és a városközpontot összekapcsoló négyes számú járat útvonala némiképp módosult, ugyanis a busz a korábbiakkal ellentétben nem érinti a Dél-zalai Áruház elõtti megállót, mielõtt bemegy a buszállomásra, hanem a Király úti körfogalomnál rögtön befordul a Kalmár utcába. Mivel az utasok a Vásárcsarnoknál nem tudnak átszállni a keleti városrészbe tartó hatos buszokra – hiszen azok nem érintik a csarnokot –, a Terv utcán keresztül át kell gyalogolniuk a Dél-zalai Áruház elé, ám sokszor már nem érik el itt a buszt, s nagy nehézségek árán jutnak csak be a munkahelyükre.

A heves vita során elõkerültek az észérvek is. Volt, aki azt sérelmezte, ugyanannyit fizetnek a bérletért, mint azok, akik a hatossal járnak, holott az a járat sokkal nagyobb távolságot tesz meg a célállomásig; ezért aztán visszaadhatnák azt az egy megállót, ott az áruház elõtt.

Horváth Ferencné többször is felhívta a figyelmet arra, hogy a városrész járatokkal való ellátottsága magasabb a többinél, s eddig is igyekeztek megfelelni mindenféle igénynek, de amit most kérnek a lakók, az logikátlan, hiszen a majdani sétálóutca kialakítása miatt éppen az a lényeg, hogy a buszok elkerüljék a központot. Erre azt felelték többen: hol van még a belváros rekonstrukciója és a sétálóutca kialakítása, ami meg amúgy sem kell senkinek…

(Ha már az igényeknél tartunk: e sorok írója emlékszik még arra, amikor az itt élõk a kiskanizsai körjáratot követelték. Meglett, a képviselõk kiharcolták, a Volán engedett a kérésnek, ám rövid idõn belül már azért tiltakoztak a Felsõtemetõ utcában, mert a házak ablaka alatt mentek a buszok, bûzt, zajt és port okozva. A lakóknak amúgy igazuk volt – talán az akkori kezdeményezõknek kellett volna közösségben gondolkodni, azaz mérlegelni, hogy ami nekik jó, az vajon jó-e másnak is? – H. A.)

Végül hosszas vita után Tóth Nándor javaslatára abban állapodtak meg a felek, hogy február végéig közösen leülnek, s megpróbálnak valamiféle kompromisszumos megoldást találni.

Egy idõs néni pedig azt vetette fel, hogy vajon szabad-e a tiltás ellenére dohányozni a buszon a gépkocsivezetõnek? Rendszámot, nevet nem volt hajlandó mondani, s láthatóan megnyugodott, amikor Horváth Ferencné közölte, az ügynek lesz folytatása.

Miután elhangzott, hogy az ismeretlen sofõr lakolni fog szörnyû tettéért, láthatóan megnyugodtak a kedélyek. Kassai Zoltán, a vízszolgáltató vezérigazgatója már egész kedélyes hangulatú beszélgetés során mondhatta el, hogy miért is volt szükség a vízdíj, illetve a csatornadíj jelentõs mértékû emelésére. Elhangzott: rövid idõ alatt kell sok pénzt összegyûjteni a tervezett fejlesztésekhez elnyerhetõ uniós források önrészéhez, mert az elmúlt években ilyen jellegû alapképzésre nem került sor a Vízmûnél.

Polai József, Kiskanizsa másik körzetének képviselõje is szólt a megjelentekhez, s hangsúlyozta: a következõ évek kiemelt feladata kell, hogy legyen a kertek belvíz-elvezetése, a járdák felújítása és az elhasználódott ivóvíz-hálózat felújítása – különösen a Kossuth utcában.

Horváth Attila



2008-01-30 09:07:05


További hírek:


KÖZÉLET ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül