Idén kétnapos lesz a kiskanizsai búcsú - tudtuk meg a leglényegesebb információt Tóth István intézményegység vezetõtõl a Hagyományok Napja alkalmából a Puncs Fagyizóban tartott sajtótájékoztatón.
A rendezvény július 2-3-át öleli fel, a helyszín pedig a már bevált rész, vagyis a Templom tér a Bajcsy-Zsilinszky és Homokkomáromi utcák találkozásánál. Ebben az évben a nagyszínpad elhelyezése változik, hiszen a tér keleti részén állítják fel, viszont a közlekedési rend változik, ami az autóbusz útvonalát is érinti szombat 0:01 órától hétfõ reggelig.
Sz?ljon hozz?!
A programok szombat 15 órától kezdõdnek a H-Turul Motoros Klub tagjainak rendõri biztosítás melletti felvonulásával, de nem csupán õk lesznek a motoros szekció képviselõi, hiszen 19 órától kaszkadõrök is számot adnak tudásukról a Rétság Riders Team részérõl. A különbözõ zenei és tancos bemutatók mellett, után pedig utcabál várja a mulatni vágyókat.
Vasárnap szintén a délutáni órák kínálják a bemutató-programokat, este pedig az Everdance Táncszínház, majd Tabányi Mihály és zenekara szórakoztatja közönségét.
A sajtótájékoztató keretében Godinek Ibolyától azt is megtudtuk, hogy a Móricz Zsigmond Mûvelõdési Ház nyári programjai során - jó idõ esetén - az udvari részén július 21-én kerül megrendezésre a Te légy az álmom címû zenés mûsor Tihanyi Tóth Csabával és Bognár Ritával, míg augusztus 11-én operett és magyar nótaestre kerül sor.
P.L.
Notice: Undefined index: usernev in /var/www/vhosts/kanizsaujsag.hu/archivum.kanizsaujsag.hu/inc/egycikk.inc.php on line 104
|
|
Hozzászólások: |
|
|
Fatal error: Uncaught Error: Call to undefined function mysql_query() in /var/www/vhosts/kanizsaujsag.hu/archivum.kanizsaujsag.hu/inc/egycikk.inc.php:147
Stack trace:
#0 /var/www/vhosts/kanizsaujsag.hu/archivum.kanizsaujsag.hu/index.php(262): include()
#1 {main}
thrown in /var/www/vhosts/kanizsaujsag.hu/archivum.kanizsaujsag.hu/inc/egycikk.inc.php on line 147
| |