Ma 2023. 6 9.
Félix, Előd, Annamária napja van.
Látogatók száma : 55408696    








Honlapkeszites

Klasszikus zene XXI. századi ritmusban

Hosszú idõ után ismét városunkban ad koncertet május 12-én, este hét órakor Rákász Gergely koncertorgonista. A Református templomban tartott elõadás egészen rendhagyónak ígérkezik, hiszen a vélt komolyzenei szigoron túllépve egyedi látványvilággal és a zeneszerzõk életét is bemutatva fogadja hallgatóságát.

Az elõadó célja pontosan az, hogy a koncertet követõen a közönség ne csak úgy tekintsenek a klasszikus zenére, mint az iskola énekóráinak kötelezõ tananyagára, hanem mint lelket felemelõ muzsikát fogadják a nagy zeneszerzõk mûveit. Többek között az Egy Koncert Kékben - Látványkoncertrõl és a mûvészet szeretetérõl is beszélgettünk az Egyesült Államokban is sikerrel szereplõ Rákász Gergellyel.


- Már nem elõször koncertezik városunkban. Hányadszor játszik a kanizsai közönségnek?
- Ez már a sokadik alkalom, hiszen szívesen jövök Kanizsára, tulajdonképpen az összes olyan turnénak, amely koncepcióval bír, például a Romantika Light, a Barokk Light, vagy a Verdissimo, volt nagykanizsai állomása. Ha jól számolom, ez lesz a nyolcadik országos turné, és eddig minden alkalommal felléptem Kanizsán.
- Milyen mûsort láthat majd a közönség a mostani alkalommal? Mi lesz a különlegessége ennek a koncertnek?
- Az elõadás újszerûségét az adja, hogy egymáshoz kapcsolódó látványelemek fogják kísérni a zenei elõadást. A keretet Strauss Kék Duna keringõje és Gerschwin Kék Rapszódiája adják. Tulajdonképpen egy új mûfaj, úgynevezett látványkoncert született, melynek során arra az impulzus-szintre igyekszem emelni a klasszikus zenét, amelyen a huszonegyedik század pörög. Ugyanis tapasztalatom szerint a ma embere nem szívesen ül be egy klasszikus zenei koncertre, inkább megnézi, hogy milyen mûsor megy a tévében. Ha úgy adok elõ egy hangversenyt, mint ahogy azt tették száz, kétszáz, vagy akár harminc évvel ezelõtt – amikor is teljesen más tempóban éltek az emberek - akkor igen hamar unatkozni fog a mai közönség. Mindig nagyon szerettem mesélni a hangversenyeken, például zenetörténetrõl, a zeneszerzõ életének egy-egy érdekesebb részletérõl, mi történt vele akkor, amikor a darabot megírta, miért izgalmas a mû, illetve az egyéniség, aki megalkotta, vagy ki volt a mû születésének idejében a király és milyen történelmi viszonyok között uralkodott. Mindezt azért tartom fontosnak, mert így az embereknek nem érzik magukat kirekesztve az elõadásból. Az orgonakoncert során mindehhez hozzáadtunk egy plusz látványvilágot, így színészi-és táncjátékkal, valamint festõmûvész-barátom, Papp Norbert grafikáival egészül ki a zene. A képzõmûvészeti elemek sem hagyományosak, felvettük videóra a mûvészt, miközben rajzolt, vagyis a grafika a nézõ elõtt fog megelevenedni. Ezeknek az elemeknek a segítségével nagyobb perspektívát tárunk a befogadó elé, amely által egyfajta aha-élményt fog átélni, és ráeszmél, hogy a klasszikus zenétõl nem kell félnie, csupán ismerni kell egy picit a hátteret. Persze van, amikor ez nem eléggé izgalmas - mert ilyen is van - játszom például Grieg Peer Gyntjét, aminek komponálása közben a zeneszerzõ a tüdõbaját kúrálta egy tenger melletti városkában, amirõl elég unalmas lenne filmet készíteni. Ezzel szemben, ha megmutatjuk a szélhámos Peer Gynt kalandjait - például hogyan menekül el a hegyi királyok barlangjából, és ehhez hasonló galibákat – akkor máris egy élvezhetõ darabot láthat a közönség. Ha magáról a darabról mesélünk, akkor ez az azért is izgalmas lehet, mert aki nem szocializálódott a klasszikus muzsikához, az érdekes történet által mégis sokkal inkább magáénak érezheti azt. Ezt az elõadásmódot a gyerekek is gyorsan megszeretik. Ehhez kapcsolódik az a gondolatom, hogy a ma fiataljainak életbe belecsempésszük a klasszikus zenét, bár tudom, hogy ez nehéz feladat. Nem gondolom, hogy akik Lady Gagát hallgatnak, azok a hangversenyt követõen majd egy Händel lemezt fognak berakni a lemezjátszóba, de a gyerekek életében is eljön az idõ, amikor vissza fognak emlékezni a klasszikus zenei élményeikre. Ha a fiatal felnõtt egyetlen hangversenyen sem volt élete során, akkor persze nem várható, hogy felmerüljön benne az igény a klasszikus zenére. Már csak ezért is bíztatom a szülõket, hogy bátran hozzák el a gyerekeket a hangversenyre, mert biztosan le fogja õket kötni a mûsor. Egyébként iskolai programokban is részt veszek, ilyenkor gyereknyelven, rövidített változatban adjuk le az elõadást.
- Milyen darabok lesznek még a mostani, kanizsai koncerten?
- A már említett két keretdarab mellett Edward Elgar Parádé és Pompája - ami Angliának tulajdonképpen a második himnusza, rendkívül népszerû katonainduló -, valamint Ravel Bolerója is hallható lesz a koncerten. A darabok különlegessége, hogy egyiket sem orgonára írták, és a hangszer tulajdonképpen egy nagy zenekarként szólal meg. Ezt a megközelítést az Egyesült Államok-béli éveimnek köszönhetem, az ottani élet és felfogás miatt innovatívabban tudom megközelíteni a hangszert, mint egy ortodox hangszerjátékos.
- Említette, hogy nehezebb megfogni a fiatalságot a komolyzenével. Ön szerint ez miért alakult így?
- Nem csak az érdeklõdés hiányával van a baj, hanem maga az oktatási rendszer sem kielégítõ. Tudniillik rengeteg információt kell megtanulnia a gyerekeknek az iskolában, ami önmagában nem fejleszti a gondolkodásukat és a kreativitásukat, hiszen ma már az „okos telefon” segítségével egy-két perc alatt bárminek utánanézhetnek. Sajnos egyre inkább kiszorulnak a készségfejlesztõ tantárgyak az oktatásból, és a kevés óraszám miatt pusztán a rövid információk bemagolására jut idõ az igazán lényeges dolgok helyett. Pedig a mûvészet pont nem az a terület, ahol a nézõnek-hallgatónak meg kellene feszülnie az alkotás megértése miatt, vagy feltétlenül ünneplõbe öltöznie, sokkal inkább az a cél, hogy a mû felemelje a lelkét. Úgy gondolom, hogy a mûvészet szolgál, épít, Istennel köt össze, és ez nem megy adatokon keresztül. Nincs egyszerû helyzetben a ma énektanára, de egy ilyen koncerten például sokat kaphatnak a fiatalok.
- Tizenöt éves korában volt elsõ koncertje. Hogyan szervezõdött ez az elõadás?
- Az akkori barátnõmmel voltunk egy orgonakoncerten, miután megkérdezte, hogy nekem mikor lesz elõadásom. Egy komoly férfi erre persze nem válaszolhatja, hogy erre még nem készültem fel, és szerintem minden tizenöt éves annak érzi magát… így azt válaszoltam, hogy pár hónapon belül megtartom a koncertet. A barátnõm azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Idõnként rákérdezett, hogy tudom-e már az idõpontot, készülök-e már, mert akkor elhívná a barátnõit is. Egyre szorult a hurok körülöttem, láttam, hogy itt nincs mese, ezt a koncertet meg kell tartani. Így besétáltam a paphoz, akinél gyakoroltam, és elmondtam neki, hogy lenne egy délután, amikor nem csak úgy gyakorolgatnék, hanem eljönne pár ember is. Elkezdtünk meghívókat gyártani, és a végén teljesen megtelt a templom. Én, aki tíz-tizenöt emberre számítottam, a nagy tömeg láttán véres verejtékben úsztam és elég sokat hibáztam, de mivel nem az volt a tét, hogy a közönség kifütyül vagy sem, akármennyit bakizhattam, megtapsolták. Ez olyan pozitív élmény volt, hogy a koncert közepére elfogytak az izgalom szülte bakik, teljesen elmúlt a lámpalázam és azóta se tért vissza.
- Amíg a zenész belemerül a játékba, a külvilág megszûnik számára?
- Én együtt vagyok a közönséggel, már csak azért is, mert elõttük ülök. A mûsor ráadásul interaktív, tehát néha megszakítom a játékot, mesélek, közelebb hozom az elõadást a hallgatósághoz, így nem zárhatom ki õket. A koncert sikeressége egyébként szerintem attól függ, hogy mennyire felkészült az elõadó. A zenész csak eszköz a Jóisten kezében.
- Külföldön is szokott szerepelni?
- Tavaly játszottam Lengyelországban, itt teszteltem elõször a látványkoncertet, és annyira tetszett az ottani közönségnek, hogy Kínában is fel fogok lépni ezzel az elõadással, bár ezzel kapcsolatban még nem tudok részleteket. Nem panaszkodhatom a külföldi útjaimra, de 2005 óta – amióta hazatértem az Egyesült Államokból – nálam az elsõ helyen Magyarország áll. Igaz, hogy tanultam és dolgoztam az USA-ban, de idõvel úgy döntöttem, hogy hazajövök és itthon szeretnék dolgozni. Odaát számot vetettem az életemmel, elgondolkodtam azon, hogy mikor van nagyobb haszna a munkámnak, és rájöttem, hogy tartozom annyival a hazámnak, hogy a sok tapasztalatot és tudást itt kamatoztassam. Követendõ értékrendnek tartom, hogy az ember egy ideig kifelé írja az életrajzát, de egy ponton túl írja befelé és referáljon a tükörnek, hogy amit a nap folyamán véghezvitt, mennyire vág egybe azzal, amiben hisz. Nagyon ráfér Magyarországra, hogy az emberek innovatívan közelítsenek a kultúrához, és lássanak olyan embereket, akik nem szent tehénként kezelik a kultúrát, hanem ott, ahol annak a helye van. Hiszen azért van a mûvészet, hogy felemeljen. Az ember a munka után fáradtan leülhet a fotelba egy nagy adag popcornnal a hasán és nézheti a valóságshow-t. Ez nyilván nem felemeli, inkább még jobban lehúzza a tragédiába. A mûvész életfeladata, hogy újra és újra rámutasson a szépség felemelõ erejére, amely lehet könyvbe zárva, festménybe álmodva, vagy megszólalhat a klasszikus zene hangjaiban.
Z.A.



2011-05-08 08:36:00


További hírek:


MAGAZIN ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül