Ma 2023. 9 26.
Jusztina, Kozma, Damján napja van.
Látogatók száma : 55983494    








Honlapkeszites

Ahol csak a külsõ számít

Nagy volt a választék - s fõleg a ricsaj - a Kodály Zoltán Mûvelõdési Házban hatodik alkalommal megrendezett Díszmadár-Galamb-és Baromfi kiállításon.

Elsõsorban jól megtermett galambok illegették magukat a ketrecek végeláthatatlan sorában, de lehetett látni kakasokat és dísztyúkokat is a VOKE-ban hatodik alkalommal megrendezett szakmai találkozón. Ugyanakkor pintyek, papagájok is– szó szerint - színesítették a kínálatot, az egyik sarokban például egy egész kompániát meg lehetett vásárolni.
 


- Vannak kiállítóink Tolna, Bács-Kiskun, Somogy és Vas megyébõl is, ezzel az alkalommal bemutathatják a tenyésztõk éves tenyésztésüket és legszebb díszmadaraikat. A legjobbak természetesen díjat is kapnak, hiszen a galambokat zsûri minõsíti. Összesen negyven kiállító hetven díszmadara, százhetven galambja és mintegy negyven díszbaromfia látható a ketrecekben. A rendezvény természetesen nyitott, már iskolás csoportok is meglátogattak bennünket. Külön emlékezünk Jerausek Lászlóra, aki a Galambtenyésztõ Egyesület titkára volt, és tavaly hunyt el. Sokat köszönhettünk neki, hiszen áldozatosan végezte a munkáját, ezt a kiállítást pedig az õ emlékére is rendeztük. – foglalta össze Vincze Gyula, az egyesület elnöke.
Ottjártunkkor kisvártatva egy pinty szökött ki valahogyan a ketrecébõl, és nagy felfordulást okozott társai között a szökési kísérletével. Közben Róka Tibor galambtenyésztõ mutatja termetes, kiváló minõsítést nyert madarait, akik egy kis unszolásra még pózolnak is a fényképezõgépnek. – Vannak bizonyos állandó fajtajellegek, amelyeket a minõsítésnél figyelembe kell venni, például a tollazatot, a csõrt, szemet, illetve az alakot. Amelyik galambra a legjobban ráillenek a megfelelõ szempontok, azok lesznek a fajtagyõztesek, és egy-egy ilyen madárért akár hetvenezer forintot is el lehet kérni. Fontos, hogy ezen a kiállításon most díszmadarak vannak, amelyek küllemi bírálatot kapnak, postagalambot itt nem láthatunk, ez utóbbit amúgy is a teljesítményéért értékelik. – avatott be a minõsítés részleteibe Róka Tibor.
Z.A.

(További képek a galériában)



2011-01-30 13:31:00


További hírek:


MAGAZIN ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül