Ma 2023. 6 8.
Medárd, Helga napja van.
Látogatók száma : 55399676    








Honlapkeszites

Pályázatokról, gettósításról, visszaélésekrõl

Elnyert pályázati programokról és a ligetvárosi gettósításokkal kapcsolatban elterjedt rémhírek megcáfolásáról tartott sajtótájékoztatót Nagy József György, a DRVSZ elnöke, míg Horváth Zoltán, Dalnoki József és Horváth János képviselõjelöltek választási visszaélésekrõl tájékoztatták a sajtó képviselõit.

Nagy József György többek között elmondta: A Demokratikus Roma Vezetõk Szövetsége a foglalkoztatás és képzés mellett kiemelt fontosságú feladataként kezeli a tehetséges roma, illetve hátrányos helyzetû gyermekek, fiatalok támogatását. Ennek megvalósítását teszi lehetõvé az Oktatásért Közalapítvány kiírására benyújtott és elnyert roma tehetségmûhely program. A „Lumina-Lámpás” Társadalomtudományi Tehetség Pont és a „Pire-Forrás” Táncmûvészeti Tehetségmûhely húsz-húsz fõ tehetséges fiatal támogatását, segítését vállalta szakmai foglalkozások keretében. Az Oktatásért Közalapítvány támogatása biztosítja azt a programot is, mely roma kulturális és mûvészeti levelezõ tanulmányi verseny megszervezését és lebonyolítását valósítja meg. Az újszerû kezdeményezés során 7-8. és 9-10. osztályos gyermekekbõl, fiatalokból álló háromfõs csapatok mérik össze tudásukat. Az Országos Foglakoztatási Alapítványtól nyert pályázat révén konferenciát tartunk 2010. október 21-22-én. A megfelelõ tájékozódás érdekében a konferencián Roma-expo-t szervezünk.


A ligetvárosi rémhírekkel kapcsolatban a szövetség elnöke így fogalmazott: A DRVSZ megdöbbenéssel hallotta azokat a rémhíreket, melyek az egyébként is nehéz körülmények között, létbizonytalanságban élõ romák, cigányok megfélemlítését célozzák. A választási kampány során elhangzó hazug hírek a ligetvárosi városrész lakosainak bekerítésérõl, gettósításáról, a kijárási tilalom bevezetésérõl szólnak. Ezek közül természetesen semmi nem igaz. A DRVSZ tiltakozik a felelõtlen politikai ámokfutók hazugságai ellen, akiknek provokációi súlyos nehézségeket okozhatnak a városrészen élõk mindenapjaiban, az eddigi roma-magyar békés együttélésében. Arra kérik a lakosságot, hogy ezeknek a megalapozatlan tévképzeteknek semmilyen körülmények között ne higgyenek!
Nagy József György sajtótájékoztatóját követõen Horváth Zoltán, Dalnoki és József és Horváth János képviselõjelöltek a választási visszaélésekrõl beszéltek.
Horváth Zoltán elmondta: Tegnap érkezett az irodába egy hanganyagot és annak tartalmát ismertetõ névtelen levél. Bár átadott egy-egy példányt a levélbõl a sajtó képviselõinek, azt is megjegyezte, nem igazán meri mutogatni, mert attól tart, nagyobb baja lehet belõle, mint annak, aki ezt a bûncselekményt elköveti. A levél szerint a kisebbségi önkormányzati választásokon induló másik szervezet jelöltje pénzt ajánl fel a MACIFÉSZ képviselõjelöltnek, hogy az õ színeiben induljon. Az anyagot beadták a Választási Bizottsághoz, ahol érdemi vizsgálat nélkül elutasították õket arra hivatkozva, hogy a hangfelvétel augusztus 30-án történt, és két napon belül kellett volna továbbítani. Horváth Zoltán felháborítónak tartja, hogy nem indulhat egyenlõ eséllyel az, akinek nincs pénze. Háromféle „színben” indulnak a jelöltek a cigány önkormányzati választásokon, s valami módon a DRVSZ plakátjait valakik letépik. Sok roma ember és civil szervezet támogatását élvezve azért indulnak a választásokon, hogy változzon valami Nagykanizsán, mert azt tapasztalják, nem nagyon mehetnek problémáikkal a romák a CKÖ-höz, inkább a Szociális Osztályt választják. Van egy közösségi ház a városban, ami szintén nem nyitott. Erre az is példa, hogy a Kanizsa Csillagai Együttes évek óta nem kaphat ott egy próbatermet. Egyébként sem nyitott semmilyen kulturális célra a ház. Ezen szeretnének változtatni.
Az elmondottakkal mindkét jelenlévõ képviselõjelölt egyetértett. Dalnoki József még hozzátette: Nem értik a Választási Bizottság hozzáállását. Tapasztalatai alapján valóban itt az ideje, hogy történjen valami Kanizsán, mert több mint tíz éve egy jelenlegi kaszt irányítja a nagykanizsai CKÖ-t, melynek összetétele szinte nem változik. Úgy érzik, mint cigányok ki vannak rekesztve a Bogdán János Közösségi Házból. Valóban nem szívesen lépik át a küszöbét, az embernek görcsbe rándul a gyomra, ha belép. Nem teljes mértékben van a cigányokért a CKÖ. Ezt le lehet mérni a rendezvényeken, programokon. Nem a cigánysággal foglalkozik, s ezen szeretnének változtatni, természetesen tisztességes módszerekkel. Egyenlõ esélyekkel szeretnének indulni, és megmérettetni magukat az október 3-ai választáson.
B.E.



2010-09-29 11:03:56


További hírek:


POLITIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül