Ma 2019. 6 27.
László, Sámson napja van.
Látogatók száma : 41761304    




















































Honlapkeszites

A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye

A Csanád nevet is felveszi Csongrád megye, miután a parlament a megyejegyzék megváltoztatásáról döntött kedden.


A megyék nevérõl és székhelyérõl szóló határozatot 140 igen szavazattal, 22 tartózkodás mellett módosították, az 2020. június 4-én lép hatályba.     

Lázár János Miniszterelnökséget vezetõ miniszter - aki fideszes képviselõként jegyezte a most elfogadott javaslatot Kovács Zoltánnal közösen - korábban szimbolikus jelentõségûnek nevezte a névváltoztatást, utalva arra, hogy a több mint tucatnyi települést magában foglaló térségben ma is csanádi identitás él.     

A tárcavezetõ kitért arra is, hogy az 1030-ban alapított Csanád megye 1920 után az ország közepébõl a szélévé vált, az országhatárt megváltoztató erõszakos trianoni diktátumon túl pedig a tanácsrendszer is pusztítást jelentett a térségnek.     

A Makóról indult névváltoztatási kezdeményezést a megyei közgyûlés június 30-án tárgyalta meg, és támogatását fejezte ki ahhoz, hogy a megye elnevezése Csongrád-Csanádra módosuljon.

MTI - Kanizsa



2017-10-03 12:38:00


További hírek:


KRÓNIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül