Ma 2020. 2 28.
Ákos, Bátor, Gábor napja van.
Látogatók száma : 44778112    












































Honlapkeszites

Jövõre már a tízezres részvétel a cél a Vándortábor programban

Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelõs kormánybiztos bejelentése szerint 1700 gyermek vett részt az idén elindított Vándortábor programban, amely a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az Országos Erdészeti Egyesület szakmai segítségével valósult meg.


A kormánybiztos kiemelte: szeretnék ezt a létszámot jövõre tízezerre emelni, egyúttal 2018-tól az erdei és a vízitúrázás mellé a kerékpározást is bevonják a programba.     

Révész Máriusz emlékeztetett: a vándortáborozások újjáélesztésével az a cél, hogy a gyerekeknek olyan élményeket tudjanak nyújtani, amelyekkel fel lehet állítani õket a számítógépek és az okostelefonok mellõl, majd egy életre megszeressék a természetet. Hozzátette: idén 500 pedagógus végezte el az akkreditált túravezetõi képzést, melyet õsszel tovább folytatnak. Szeretnének további 1000-2000 tanárt bevonni az oktatásba, a résztvevõk 30 kreditpontot is kapnak.     

"Ambiciózus terveink vannak, jövõre már szeretnénk, ha tízezer gyermek venne részt ezekben a táborokban, amelyek megszervezéséhez hatszáz millió forint támogatást biztosít a kormány a jövõ évi költségvetésben" - fogalmazott a kormánybiztos, aki kiemelte: az egyhetes vándortáborokban kedvezményes összegért, mindössze 20 ezer forintért vehetnek részt a gyerekek. Megemlítette azt is, hogy a legalább tízfõs tábort vezetõ pedagógusok napi 10 ezer forint díjazásban részesülnek.       

Ifj. Foltán László, Magyar Kajak-Kenu Szövetség vízivándortábor-programvezetõje arról számolt be, hogy idén 57 vízi vándortábort szerveztek a Felsõ-Tisza vidékén, illetve a Szigetközben, s ezeken mintegy 1500 gyerek vett részt. A 2018-as terveket illetõen megjegyezte, szeretnék elérni, hogy a pedagógusokon kívül a szülõk is csatlakozzanak túravezetõként a programhoz. A következõ esztendõben a Felsõ-Tisza, a Bodrog, a Dunakanyar, az Alsó-Duna, a Mosoni-Duna - Szigetköz vidékére szervezik a vízi vándortáborokat, s ugyanakkor különféle alternatív programokat is igyekeznek biztosítani annak érdekében, hogy a gyerekek minél jobban érezzék magukat.     

Lomniczi Gergely, a tavaly 150 éves Országos Erdészeti Egyesület fõtitkára elmondta, hogy a Mátrában, a Börzsönyben, a Pilisben, a Bakonyban és a Mecsekben lebonyolított erdei vándortáborokban kétszáz gyermeket mozgattak meg, akik egy hét alatt átlagban 55-80 kilométert gyalogoltak, s összesen 500 ezer lépést tettek meg. Hozzáfûzte: az idei képzésüket 300 pedagógus végezte el, akiknek a nagy része vissza is tért a táborokra, a következõ tanfolyamra pedig október 4-ig lehet jelentkezni.     

Környey Balázs, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség alelnöke kifejtette: régi vágyuk teljesült azzal, hogy 2018-tól már kerékpáros vándortáborozásra is lehetõség nyílik. Tájékoztatása szerint jövõre a túrákat a Felsõ-Tisza környékére, Nyugat-Magyarországra - beleértve az Õrséget, a Vendvidéket és a Zalai dombságot -, valamint a jobb technikai és fizikai felkészültségû gyermekek számára az Északi-középhegységbe tervezik. A résztvevõk megfelelõ mûszaki állapotú saját kerékpárjukkal is részt vehetnek a vándortáborozáson, de akiknek nincs ilyen, azok számára a közlekedési eszközt is biztosítani tudják.

Fotó: illusztráció

MTI - Kanizsa



2017-09-28 15:06:00


További hírek:


OKTATÁS ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül