Ma 2021. 10 26.
Dömötör, Armand, Örs napja van.
Látogatók száma : 51127359    








Honlapkeszites

Református lelkipásztor a kereszt mellett

No, nem az a különösség, hogy a kereszt már megint csípi a szemét valakinek. Ehhez úgyszólván már hozzászoktunk a keresztyén Európában. Ebbõl is csak az látszik, hogy a multikultúra ideája valójában egy nagy blöff. Ha ugyanis valóban multikultúra lenne, akkor ugyan mi baj lehetne a kereszttel? A különösség ezúttal abban van, hogy református lelkész létünkre állunk ki a kereszt mellett. Tudvalevõ ugyanis, hogy a kereszt, enyhén fogalmazva is, nem volt része a magyar református hagyománynak – Köntös László dunántúli lelkészi fõjegyzõ a reposzt.hu blogján megjelent írásából idézünk.


Mint ezt volt alkalmunk számtalan esetben megtapasztalni, a kereszttel általában az a baj az állítólagosan multikulturális Európában, hogy túlságosan is keresztyén. Még mindig. A multikultúra ideológusai szerint ez nem jól van így, mert Európa nem lehet kulturálisan az, aminek úgymond lennie kellene. Nosza hát, el kell indítani egy programot, amelyet a Brit Vöröskereszt fõigazgatója bájosan „befogadási és diverzitási” stratégiának nevez. Ez valójában a keresztyénségnek mint kulturális szimbólumrendszernek a likvidálását jelenti. Mert ugye a keresztyénséggel az a valódi probléma, hogy – ha tudomásul veszik a multikultúra kiötlõi, ha nem –, a maga szimbólumrendszerével erõteljesen és szinte kitörölhetetlenül jelen van a társadalmi térben, mintegy cáfolva azt a napjainkban felépíteni szándékolt mítoszt, hogy keresztyén Európa nem is létezik, mi több, nem is létezett.

A kereszttel tehát az a baj, hogy útjában áll az Európa kulturális arculatát átírni hivatott ideológiának. Legalábbis egy sajátos logika mentén a multikultúra ideológusai így gondolják. A keresztlenítés számtalan alkalommal tetten ért programja nem feltétlenül következik abból az egyébként nem ördögtõl való elvbõl, hogy a nem keresztyén vallásoktól sem szabad megtagadni a léthez való jogot. Ha multikultúra van, akkor abból ugyan miért következik, hogy el kell tüntetni a keresztet? Éppenséggel következhetne az ellenkezõje: meg kell tartani.

Ám élnem kell azzal a gyanúval, hogy ama „befogadási és diverzitási” stratégia mögött, amelyrõl a Brit Vöröskereszt fõigazgatója is beszél, tehát a multikultúra stratégiája mögött, valójában egy nagyon is konkrét szándék áll, mégpedig a keresztyénség szimbolikus jelenlétének a felszámolása.

A multikultúra e sajátos értelmezése, amely a keresztyénséget tette a célkeresztbe, tökéletesen cáfolja azt az ideológiát, hogy Európa többé már kulturálisan nem keresztyén. Nagyon is az. Épp ez a probléma.

A teljes írás itt olvasható: http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2017-09-17/mi-baj-kereszttel-europaban



2017-09-17 14:21:00


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül