Ma 2021. 10 22.
Előd, Szalóme, Kordélia napja van.
Látogatók száma : 51088827    








Honlapkeszites

Ünnepelt Kiskanizsa

A hétvégén rendezték meg a városrész legnagyobb és legrégebbi múltra visszatekintõ ünnepét. Szombaton, a Hagyományok napján helyi dalkörök és tánccsoportok léptek fel, vasárnap, Sarlós Boldogasszony ünnepén pedig búcsút tartottak.


Igazi búcsúi hangulat fogadta az érdeklõdõket a városrész centrumában tegnap. Vásárosok kínálták portékáikat, a gyerekek pedig számtalan játékot kipróbálhattak. Idén a nagyszínpad is kiköltözött a Templom térre. A délutáni fellépõk egyike a Zala Zenekar volt. A tízéves együttes elsõ lemezét mutatta be, amelyen a Kanizsa Csillagai, valamint Vizeli Balázs is közremûködött. „Zalai betyár-, párosító, zalai beás cigány, szlovén, horvát és magyar dallamokat hallhattak a kedves érdeklõdõk, valamint olyan hangszereket is megszólaltattak zenésztársaim, mint a hosszú furulya, a duda, a klarinét, de természetesen a vonósok sem maradhattak ki” - mondta el Laposa Julianna.

A városrész legnagyobb ünnepe a kiskanizsai búcsú – ehhez méltó programot igyekeztek összeállítani a szervezõk. „Egy hét országra szóló búcsú volt ez évtizedekkel ezelõtt, még az én gyerekkoromban, tehát rang volt ide eljönni. Akinek volt kiskanizsai rokonsága, annak presztízs kérdés volt, hogy ide eljöhet Ezt is szeretnénk mi visszacsempészni a rohanó hétköznapokba: az igazi városrészi ünnepeket” - fogalmazott Kovácsné Mikola Mária a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

A nap folyamán még a Lyra-díjas harmonikamûvész, Molnár György és zenekara, késõbb pedig Bangó Margit és zenésztársai szórakoztatták a közönséget.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-07-04 05:31:00


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül