Ma 2020. 6 3.
Klotild, Cecília, Károly napja van.
Látogatók száma : 45866028    












































Honlapkeszites

Tizennyolc évesen lett az 1956-os forradalom hõse

Hrozova Erzsébet csak tizennyolc éves volt, mikor fegyvert fogott a magyar szabadságért. Harcolt, majd letartóztatták. Férjét felakasztották, õ maga megjárta a poklot: 13 évig ült a fegyházban. Mégsem bánta, hogy így alakult az élete: a magyar szabadságért harcolt. Már idõs emberként, ötven évvel a forradalom után kapott érte magas állami kitüntetést. Mikor átvette, még egyszer megmutatta annak a hõs, 18 éves lánynak a harcos szívét-lelkét: egy ország figyelõ szemei elõtt nem fogott kezet a kitüntetést átadó Gyurcsány Ferenccel. Ezzel a meg nem tett mozdulattal üzente meg halott bajtársainak: nem felejtettelek el benneteket…


Hrozova Erzsébet forradalom elõtt nõvérként dolgozott a nõi klinikán, majd 1956 októberének végén a VIII. kerületi, Víg utcai fegyveres csoport tagja volt. Elõbb a sebesülteket kötözte, mint hivatásos ápolónõ, majd katonatiszt férje révén maga is fegyvert fogott: részt vett igazoltatásokban, házkutatásokban, illetve november 4. és 8. napjai között a bevonuló szovjetek elleni, fegyveres harcban is. 1957-ben letartóztatták és miközben a férjét felakasztották, õt a katonai bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. Tizenhárom éven át raboskodott, a legszebb éveit a rácsok mögött töltötte, de sosem adta fel, sosem tört meg: 1970-ben szabadult. A forradalom 50. évfordulóján megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét (polgári tagozat) az 1956-os forradalom- és szabadságharcban tanúsított kiemelkedõ magatartásáért.Amikor 2006. október 22-én átvette a kitüntetést a Parlamentben, több társával együtt visszautasította a kézfogást Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és Szili Katalin házelnökkel. Így tiltakozott… Négy évvel ezelõtt, 2013-ban hunyt el.

 

 

Stefka István 2000 és 2003 között készített 1956 még élõ hõseirõl egy portrésorozatot „Ötvenhat Arcai” címmel, amit a PestiSrácok.hu közölt. Ebbõl idézek néhány gondolatot Hrozova Erzsébettõl, akinek karján két tetoválás volt: „1956” és „Béla”, a felakasztott férje, Székhelyi Béla emlékére.

„Már tizenhat évesen ápolónõként dolgoztam a kaposvári kórházban, ott találkoztam Bélával, aki Taszáron, a szovjet–magyar reptéren volt katona. Hadnagyként szolgált.”

„A férjemnek közben tudomására jutott, hogy régi barátja, Újvári Józsi, akivel együtt volt sorkatona, a VIII. kerületi Víg utcai rendõrkapitányságot több felkelõvel elfoglalta és harcolnak. Odamentünk, mert a férjem katonaként harcolni akart.”

„A Rákóczi téri csarnokban tanyáztak az ávósok, késõbb kivertük õket onnan. Õrjáratokra kijártunk a környezõ utcákra is fegyveresen. Mindenhonnan lõttek bennünket. A közelben volt a Kilián-laktanya, a Corvin-köz. Az érkezõ szovjet fegyveresekkel, tankokkal vettük fel a harcot. Hárman voltunk, én mindig középen mentem, mert a lányokat a fiúk közre vették.”

„Néhányan október 27-én átmentünk a Corvin-közbe Iván-Kovács Lászlóhoz és Pongrátz Gergelyhez, és ott rekedtünk november 1-jéig. Ugyanis október 30-án iszonytató fegyveres tûzharc bontakozott ki a laktanya és a Corvinosok között: lõttek bennünket a Kilián-laktányából.”

„(…) eldöntöttem, nincs értelme tovább bujkálni, elhatároztam, hogy visszamegyek a klinikára dolgozni, ám belebotlottam egy járõrbe, pufajkásokba és szovjetekbe. Igazoltattak, igazolványom azonban nem volt.”

 

„A Víg utcába, a VIII. kerületi rendõrkapitányságra vittek, ahol együtt harcoltam jó néhány rendõrrel, nyomozóval. Amikor bevittek az egyik nyomozótiszt szobájába, aki úgymond harcostársam volt, hiszen együtt lõttük a Rákóczi téren az ávéhásokat. Belevigyorgott az arcomba, és csak ennyit mondott: – Már vártuk magát, Erzsi!”

„Egy évig voltam a vizsgálati fogságban. Vallatás közben csak kétszer vertek meg, de úgy, hogy egész életemre megmaradt a nyoma. Elõször kiverték a fogaimat, eltörték az álkapcsomat, majd a vesémet verték olyan gumibottal, aminek ólom volt a végében.”

„Dupla nullás volt az ügyünk: szigorúan titkos katonai ügyben ítélkeztek. A társam volt többek között Kósa Feri, Medgyessy Jancsi, Dvorzsák Laci. Zárt tárgyalás volt, csak a tanúk jöhettek be. Két halálos ítéletet szabtak ki, Újvári Józsit és Kósa Ferit kivégezték. Én életfogytiglant kaptam, aztán három évtõl nyolc évig terjedõ börtönbüntetéseket osztottak.”

„Egy évig bizonytalan volt a sorsom, mert átvittek a Kisfogházba, a halálos zárkába. Ott vérzett be a bal vesém, amit levertek. Amikor felgyógyultam, elvittek Kalocsára és ott voltam még tizenhárom évig.”

„Az ember a sorsát el nem kerülheti, nekem ez volt megírva a sors könyvébe. Nem bántam meg…”

Dr. Papp Attila



2017-05-18 08:38:00


További hírek:


KRÓNIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül