Ma 2021. 10 17.
Hedvig, Ignác, Rudolf napja van.
Látogatók száma : 51048941    








Honlapkeszites

A magyar film reneszánsza

Kétféle ember létezik: az egyik szerint december 21-én, a téli napfordulókor van az év legrövidebb éjszakája, a másik szerint viszont akkor, amikor átadják az Oscar-díjakat Los Angelesben. Kanizsán is szép számmal találni olyan filmrajongókat, akik nem sajnálják az ébren töltött órákat – cserébe az elsõk között értesülnek a díjazottakról.


A batthyánys Lendvai Kristófnak kapóra jött a hét eleji iskolai szünet: hétfõn nem kellett ébresztõre kelnie, így a nyolcadikos fiú most elõször nyomon tudta követni az Oscar-gála hajnali közvetítését.

– Azt kaptam, amire számítottam – mondja, – egy vicces, szórakoztató mûsort, amin egy percig sem lehetett unatkozni. A magyar rövidfilmnek nagyon szorítottam, megérdemelte az Oscar-díjat. Egyszerû, de nagyszerû a történet, a gyerekszínészek pedig profik voltak benne.

Kristóf maga is kacérkodik a szakmával: több rövidfilmet készített már, és egy sorozaton is dolgozik. Mint mondja, a hozzá hasonló, fiatal filmeseknek nagy inspirációt jelent, hogy nem csak olyanokat ismer el a Filmakadémia, akik több évtizede a pályán vannak.

Az elmúlt két év filmes sikerei legalább annyira összehozták a magyarokat, mint amikor a fociválogatott kijutott az Európa-bajnokságra – mondja a kanizsai származású, jelenleg Budapesten dolgozó Csonka Eszter. A fiatal lány igazi Oscar-szakértõ, az elmúlt öt-hat évben egyetlen gálaközvetítést sem hagyott ki. Idén mindössze egy órát aludt a hétfõi munkába menetel elõtt, de az élõ mûsor varázsa kárpótolta a másnapi kialvatlanságért.

– Két dolgot szeretek nagyon: a filmeket és a „legjobb”-típusú listákat. Az Oscarban mind a kettõ megvan. Annak idején azért kezdtem el nézni a közvetítéseket, mert úgy gondoltam, ha egy film már a jelölésig eljut, akkor az csak jó lehet. Én pedig egyetlen jó alkotásról sem szeretnék lemaradni.

Ennek megfelelõen Eszter a „legjobb film” kategória mind a kilenc alkotását látta. Bár neki az Oroszlán címû életrajzi dráma tetszett a legjobban, azt mondja, borítékolható volt, hogy a Kaliforniai álom vagy a Holdfény kapja meg az aranyszobrot. A papírforma bejött, csak épp egy hatalmas csavarral: néhány percig Damien Chazelle szerelmes musicaljét ünnepelte a fél világ, majd amikor már a sokadik stábtag is köszönetet mondott családjának a támogatásért, kiderült: rossz borítékot kaptak a konferansziék, a kategória valódi gyõztese a Holdfény.

– Kétségtelenül ez volt minden idõk legnagyobb, és a gálához teljes mértékben méltatlan Oscar-botránya – véli egy kanizsai filmblogger, Kálovics Tibor. – Ettõl függetlenül a kínos fiaskó nem von le az érintett filmek értékébõl. A Holdfény nagyon erõs, progresszív témát boncolgat, megérdemelte az elismerést.

A Mindenki sikerének a fiatalember is örül. Szerinte Nemes Jeles László és Deák Kristóf Oscar-díja jelzésértékû.

– A hazai filmgyártás aranykora a ’70-es évekre tehetõ, hosszú idõ után azonban mintha új lendületet kaptunk volna, és ezt a szakma is kezdi felismerni. Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy a magyar film az utóbbi három-négy évben a reneszánszát éli: az Aranyélet a magyar sorozatok terén mutatott újat, a Hurok és A martfûi rém pedig mûfajuk kiváló képviselõi – csakúgy, mint a Tiszta szívvel, amit az idei Oscarra neveztünk a „legjobb idegen nyelvû film” kategóriában – igaz, sajnos, nem jutott tovább.

Visszatérve az idei díjazottakra: aki látni szeretné még Emma Stone vagy Casey Affleck díjnyertes alakítását, érdemes lesz felkeresnie a kanizsai mozit: a Kaliforniai álmot a közeljövõben még biztosan mûsorra tûzik, A régi várost viszont már csütörtöktõl láthatják az érdeklõdõk. Kérdésünkre Maresch Dániel, a mozi vezetõje elmondta: ha a Mindenkinek lesz forgalmazója, még az is elképzelhetõ, hogy moziban is vetítik majd a rövidfilmet, amelyben egyébként egy rövid jelenet erejéig egy nagykanizsai származású színésznõ, Valu Rebeka is feltûnik.

Nemes Dóra

A Mindenki címû kisfilm gyermekszereplõi az iskolában, az Oscar-gála éjszakáján (Fotó: MTI)



2017-03-04 11:41:00


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül