Ma 2021. 10 22.
Előd, Szalóme, Kordélia napja van.
Látogatók száma : 51088918    








Honlapkeszites

Börtön egy versért

Ötvenhatos versünnepet rendez november 3-án, kedden fél 6-kor a Halis István Városi Könyvtár 2. emeletén a Nagykanizsai Polgári Egyesület. – tájékoztatta lapunkat Kóré Péter elnök.

– Én azért vagyok itt, mert huszonhétszer elszavaltam gyûléseken Kiss Dénes versét.
– Szervusz, én vagyok Kiss Dénes.
Ezt a börtönben elhangzott párbeszédet választottuk rendezvényünk mottójául. Arra utal, nem mindig volt veszélytelen a vers írása vagy mondása. Ezért olyan fiatalok részvételét vártuk, akik mernek követõi lenni (az egyébként egykor kanizsai középiskolás) Kiss Dénesnek, meg a versmondónak is. A húsz költõ többsége rabságot szenvedett és/vagy emigrációba kényszerült. Rendezvényünk második fele pedig Kisfaludy András dokumentumfilmje, az Elárultak bennünket elõzetesének is tekinthetõ. Hiszen benne a Képzõmûvészeti Fõiskola 1956-ban volt hallgatói beszélnek mártírhalált halt társaikról. A film egyik szereplõjének, Bencsik István szobrásznak a fia, András most nem a Demokrata fõszerkesztõjeként, hanem fiúként lesz a vendégünk. Arra vagyunk kíváncsiak, a félelem közepette hogyan adta át neki édesapja a forradalom emlékét? Immár hagyományos februári középiskolás versenyeinken tapasztaltuk: mekkora szükség van a közelmúltról való, nemzedékek közti párbeszédre!
K.H.




2009-10-30 08:35:06


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül