Ma 2023. 5 29.
Magdolna, Magda, Ervin napja van.
Látogatók száma : 55319185    








Honlapkeszites

Pályamódosítás: híd a magasépítés és a boncmesteri hivatás között

Szerencsésnek mondhatja magát az, akinek nem kell hosszú hónapokat, éveket eltöltenie munkanélküliként a munkahelye megszûnése miatt, hanem hamarosan talál magának másikat. Beszélgetõtársammal, Lákovics Ferenccel is így történt. – Mélyépítõ technikus az eredeti szakmám, és építésvezetõ voltam ezelõtt a szolgálatom elõtt, de valahogy nem éreztem jól magamat abban a munkafolyamatban.

A munkahelyem megszûnése után édesapám indíttatására és a „beleszületésemre” sikerült elhelyezkednem boncmesterként.


A szüleim elmondása szerint már 3 éves koromban kíváncsi voltam arra, hogy mitõl is ver az egér szíve. – kezdett bele a pályamódosítás folyamatába beszélgetõtársam.

Késõbb, a rovarokat pete szinttõl a kifejlett egyedig formalinban tárolta, precízen feltüntetve a címkén a gyûjtési idõpontokat.

A sors végül olyan pálya felé sodorta, amelyben szívesen dolgozik. Tisztában van vele, a mai világban kevés ember mondhatja el magáról, hogy minden reggel azzal a jó érzéssel kel fel, hogy szereti a munkáját. Édesapja a rendõrség igazságügyi boncmestere volt, és az õ javaslata nyomán kezdte el keresni a helyét ezen a pályán és 7 éve meg is találta a Kanizsai Dorottya Kórházban. Ahogy mondja, mégiscsak erre a szakmaterületre sodorta a szél.

– Úgy érzem, a civilek számára a szakmám kicsit túl van misztifikálva. A feladatköröm az, hogy az elhunytakat a végtisztességre felkészítve visszaadjuk majd a hozzátartozóknak, miután elláttuk a feladatunkat. Vagy mellõzésre kerül korbonctanilag az elhunyt teste, vagy korboncolásra. Az én feladatom a zsigerek kipreparálása. Az összes szervet kiemeljük az elhunytból, az orvos viszont tovább vizsgálja. Aztán a rekonstrukció, a kegyeleti szolgáltatás, az öltöztetés, borotválás, fésülés, a szállítás egyeztetése a temetkezési vállalkozóval már újra a mi feladatkörünk.

Ugyan elvileg a tájékoztatás a feladatunk az ügyintézéssel kapcsolatban, de ez az a hely, ahol én úgy szoktam fogalmazni, a „lélek kiszakad”. A bánat dominál az emberekben. S ha már így is jönnek be hozzám, ha tudok, mondok egy jó szót, ha nem tudok, mert van ilyen is – amikor egy szülõ temeti a gyermekét –, olyankor a csend is kevés.

– Mire gondol azokban a pillanatokban? – A legnagyobb kérdés, ami motoszkál bennem; a miért?

– Mindig erre keressük a válaszokat. A lélek-test különválaszthatatlan, de mégis eljön egy pillanat, amikor külön kell választanunk. Eljön értünk a „csontos”, így szoktunk fogalmazni. Bekövetkezik a sors, és kíváncsiak vagyunk rá, hogy miért. Úgy gondolom, erre a szakmára születni kell, vagy legalábbis bele születni – ismételte meg Lákovics Ferenc, majd így folytatta a gondolatait: a holtak tanítják az élõket – ahogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem feliratán lehetett olvasni a latin idézetet. Minden terápia, kezelés hatása ekkor szûrhetõ le igazán. Egy kórboncolás fényt deríthet genetikai mutációra vagy épp nem tudott degeneratív elváltozásokra, vagy akár épp zajló fertõzõ betegségre, melyek kihathatnak közvetlen környezetünkre vagy akár az utódokra. Lehet, hogy késõbb egy emberéletet fog megmenteni a vizsgálat eredménye. Ez a titok, a válasz az egészre, az itt történtekre.

– Tudjuk, a szívhez szóló jó szó sokat jelent a váróterem elõtt várakozónak. Összekötõ hidat alkot az eltávozó és az itt maradó hozzátartozó között.

– Én is kerestem erre a megfelelõ válaszokat, miután telefonon beszélgettünk – jegyezte meg. – Már maga az is nagy kontraszt, hogy én hófehérben állok egy fekete ruhában lévõ hozzátartozó elé. Ezt az alapfelállást mindig megpróbálom egy kicsit elmosni. Átérzem a hozzátartozók fájdalmát, bánatát, azt az ürességet, ami keletkezett bennük a családtagjuk elvesztésében. De nem halhat meg az ember minden egyes hozzátartozóval, mert én is ember vagyok. Muszáj egy alteregót fönntartania az embernek magában arra, hogy igen, én ezt az ajtót be fogom csukni, és az õ bánata az övé marad. Az én keresztem meg az enyém. Nem mindig könnyû ezt különválasztani és becsukni az ajtót, mert van, amikor tovább jönnek velem. Az idõ azonban nagy úr, és megold mindent! A fiam és a lányom kifogyhatatlan erõforrást jelentenek számomra. Ha hazaérek a családomhoz, elvisznek minden gondot, bánatot ami esetleg hazajött velem.

– Önt hallgatva eszembe jutott, vajon lehet-e összefüggést, párhuzamot találni a magasépítés és a boncmesteri hivatás között?

– Annak idején a magasépítéstan tanárom a szakma szépségének bemutatásával kezdte el a tanítását. Úgy fogalmazott, hogy ez maga a megfagyott muzsika! Ezt is meg kell komponálni, mint egy épületet, vagy bármi mást. Meg kell tervezni, hogy úgy szóljon, úgy lehessen használni, mint a zenét, vagy az épületet. Hát ez is megfagyott, szó nélküli világ, de mégis beszél. Ezt az egy párhuzamot tudom megfogalmazni…

Bakonyi Erzsébet



2017-01-23 09:13:00


További hírek:


MAGAZIN ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül