Ma 2021. 10 24.
Salamon, Antal napja van.
Látogatók száma : 51111222    








Honlapkeszites

Elsõ klipjét forgatta az alarm

Kevés nagykanizsai zenekar mondhatja el magáról, hogy saját klipje van, igazi forgatási munkálatokkal, statisztákkal, történettel, vagy legalábbis jó úton halad efelé. Szeptember huszonnegyikei számunkban olvashattak arról, hogy az Alarm zenekar tagjai készülnek elsõ klipforgatásukra. Ez mostanra megtörtént, a helyszínen lapunk is jelen volt.

A munka nemesít címû dal forgatási munkálatainak számottevõ részére a város egyik fémhulladékot gyûjtõ telepén került sor. A munkálatokról Gerócs Balázst, a rendezõt, s egyben operatõrt és vágót kérdeztük:
– Mint rendezõ, teljesen meg vagyok elégedve a hétvégi munkával. Örülök, hogy egy olyan csapattal dolgozhattam,  akik teljes odaadással, precizitással álltak a feladatokhoz. Ennek köszönhetõen a szombati napot teljes erõbedobással tudtuk elkezdeni. Sikerült rögzíteni a klip történeti szálát, melyben öt statiszta is szerepel, majd délután következett a klip szíve, ahol az együttes kapta a fõszerepet. Szombaton minden olyan felvételt elkészítettünk, amelyek elengedhetetlenek a kisfilmhez. Vasárnap délután folytattuk, ezek a jelenetek is nagyon jól sikerültek, de csak annyit árulhatok el róluk, hogy nagyon pikánsak lettek... Bár a forgatásnak vége, a videoklip készítésének a java még csak ezután jön, hiszen a továbbiakban következik a vágás, amelynek végeztével áll össze a teljes klip. Igyekszem dinamikusan vágni, olyan látványos képi világot felépíteni, amely  nem hétköznapi, inkább egyéni és látványos.


Megtudtuk az Alarm tagjaitól, hogy néhány héten belül a klip látható lesz a zenekar akkor már új honlapján (www.alarmrock.hu – a szerk.), illetve néhány zenei portálon és tévécsatornán is. Hivatalos premier is lesz, melyet szeretnének egy nagyobb koncerttel összekötni, ahová meghívást kapnak majd a család, a barátok, s a szereplõk is – mindenki, aki szereti a rockzenét.
Steyer Edina



2009-10-15 10:31:03


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül