Ma 2021. 10 17.
Hedvig, Ignác, Rudolf napja van.
Látogatók száma : 51048887    








Honlapkeszites

Találkozó és alkotóhely volt Zala

Zárókiállítással köszöntek el egymástól és Zalától a XXVI. Zalai Nemzetközi Mûvésztelepek alkotói. A Zaláért Egyesület, az Együtt a Jövõért Egyesület által szervezett alkotótábor résztvevõinek munkáiból nyílt kiállítás a HSMK Õsze András Galériájában.


A megjelenteket Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója üdvözölte, köszöntõt dr. Nagy Árpádné, a Zaláért Egyesület alelnöke mondott. Hegedûjátékával Marics Borbála mûködött közre. A szeptember 10-ig látogatható kiállítás kurátora, egyben fõvédnöke dr. Borosán Gyula volt.

A záróeseményt Tóth Nándor alpolgármester nyitotta meg:

– Mi, itt Közép-Európában évszázadok óta minden vita ellenére egy kultúra gyermekei vagyunk, mert az alapjaink ugyanahhoz a földhöz és történelemhez kötnek minket. Így e mai kiállítás is ezt a közös gyökérzetet erõsíti meg, köszönhetõen a Zaláért, és az Együtt a Jövõért Egyesületnek, akik e mûvésztelep megálmodói és szülõi, lehetõséget biztosítva a mûvészet teremtette kommunikációra, vagyis otthonteremtésre – hangsúlyozta az alpolgármester. Majd a negyed évszázados történetével folytatta, mely egyben az otthonépítés õsi története. Ahol körülkerítünk egy kis zugot – esetünkben Zala megyét –, egy biztos pontot létrehozva, amelyet azután megszentelünk, közelebb hozva az eget a földhöz. Ilyenkor megyénk vendéglátó települései a világ közepévé válnak a Közép-Európa számos pontjáról érkezett mûvész számára, akik országuk, kultúrájuk nagyköveteiként eljönnek ide, hogy õk maguk is közelebb hozzák otthonuk egét e kis földdarabhoz, és barátokra leljenek itt. Otthon lenni a világban azt jelenti, hogy körülülni a tüzet, beszélgetni a vendégeinkkel, elmesélni világunk kicsi és nagy dolgait, és ezáltal közösen megalkotni a káoszt renddé – fogalmazott.

Jól tudjuk, a mûvészet összeköt. Eget és földet, embert és természetet, barátot és testvért. Közösséget hoz létre, ahol megteremtõdik a közös nyelv lehetõsége azáltal, hogy együtt akarunk alkotni, világot változtatni, miközben tanulunk egymástól.

Kiváló eredménnyel zárult a mûvésztelep, barátságokkal és emberi, mûvészi kapcsolatokkal. – hangsúlyozta zárógondolatában Tóth Nándor alpolgármester, megköszönve azok munkáját is, akik évek óta lehetõvé teszik, hogy Nagykanizsa és a térség igazi találkozóhely lehet mindazokak, akik otthon szeretnének lenni ebben a világban.

A mûvésztelep 18 alkotója öt szomszédos országból, Romániából, Horvátországból, Szerbiából, Szlovéniából és Ukrajnából érkezett. Magyarországról Németh Dezsõ vett részt a mûhely munkájában. A megnyitó ünnepség elismerések átadásával zárult. Különdíjat és oklevelet Nagy Ödön, Koszti István Miklós (Románia), Marton Katalin (Szlovénia), míg ajándékot Jankó Szép Noémi és Lendvay Zoltán (Románia) vehetett át.

B.E.



2016-08-05 11:25:00


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül