Ma 2021. 10 17.
Hedvig, Ignác, Rudolf napja van.
Látogatók száma : 51049084    








Honlapkeszites

A víz világnapja - Országszerte ismeretterjesztõ és sportprogramok várják az érdeklõdõket

Vasárnap, a víz világnapján országszerte számos helyszínen várják az érdeklõdõket tudományos és ismeretterjesztõ, kulturális, valamint sportprogramokkal az intézmények.



A zalavári Kis-Balaton Ház március 22-én egész nap ingyenesen lesz látogatható, a Nõk a Balatonért Egyesület balatonfüredi és balatonarácsi csoportja pedig elõadásokat szervez a víz és fenntartható fejlõdés jegyében. Szegeden többek közt a vadasparkba, az Anna Gyógy-, Termál és Élményfürdõbe és a Szent István téri víztoronyba várják az érdeklõdõket, Herenden pedig 20 kilométeres körtúrát szerveznek, amelyen a környék forrásait ismerhetik meg a résztvevõk.
Az ország 12 helyszínén indul el 10 órakor egyszerre a Gátõrfutás elnevezésû verseny, amelynek néhány kilométeres szakaszain a magyarországi gátakat és környéküket lehet jobban megismerni, a pontos információkról, a start-cél koordinátákról az Országos Vízügyi Fõigazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság honlapján, valamint az Országos Vízügyi Fõigazgatóság (OVF) Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
A budapesti fürdõk is csatlakoznak a vasárnapi világnaphoz koncertekkel, lézershow-val, táncbemutatókkal. A Széchenyi Gyógyfürdõben a Strokes Percussion Group koncertje mellett szépség és egészség témájú vásárral, játékokkal, tanácsadással készülnek, a Szent Lukács Gyógyfürdõben a gyógyvízkóstolóval egybekötött vezetések mellett afro-beat, balkán, funk, brazil stílusú zenére szórakozhatnak a fürdõzõk. A Király Gyógyfürdõben hastáncprodukciót tekinthetnek meg a vendégek, akik vezetett fürdõbemutatón is részt vehetnek. A Dagály Termálfürdõben a masszázsra vágyókat várják kedvezményekkel. A Csillaghegyi Strandfürdõben búvárok segítségével próbamerüléseken lehet részt venni.
A világnap programjairól és helyszíneirõl a vizvilagnap.hu oldal nyújt bõvebb felvilágosítást.
A víz világnapját az 1992-es Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencia kezdeményezésére 1994 óta ünneplik világszerte. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, amelynek célja a környezet és ezen belül a Föld vízkészletének védelme.

 

MTI - Kanizsa



2015-03-21 06:12:00


További hírek:


PROGRAMAJÁNLÓ ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül