Ma 2021. 10 17.
Hedvig, Ignác, Rudolf napja van.
Látogatók száma : 51048100    








Honlapkeszites

Alapítványi bál a „Batthyány”-ért 22. alkalommal

2015. január 24-én, szombaton rendezi a Batthyány-gimnázium a „Batthyány Középiskoláért” Alapítvány bálját az István Fogadó (Sormás, 7-es fõútvonal, 215-ös kilométerkõ) bálteremmé varázsolt nagytermében.


Immár hagyománnyá vált ez a rendezvény, mert huszonkettedik alkalommal vehet részt az iskola sok támogatója a jótékonysági célzatú zártkörû estélyen. A vendégsereg minõségi és hangulatos ellátását az István Fogadó szolgálja.
A bál elején Balogh László igazgató és Doucha Ferenc kuratóriumi elnök köszönti a közönséget. Segítségükre lesz Katona Noémi konferanszié. A bált megnyitja és pohárköszöntõt mond: Cseresnyés Péter országgyûlési képviselõ és Dénes Sándor polgármester. Majd a Héliosz Tánczenekar szórakoztatja a közönséget, a BLG Táncegyüttes nyitótánca színesíti a programot. Az étkek is különlegesek lesznek. A mûsorban fellép az Orff Ütõegyüttes. Tisztelt Vendégeink jóérzéséhez meglepetésekkel is hozzájárulunk.
A bevételsegítségével az alapítvány az iskola tanulóinak külföldi és belföldi tanulmányútjait, a tehetséggondozást és az eszközfejlesztést támogatja.

A bál igényességével, minõségi színvonalával jó példa arra, hogy 22. alkalommal is lehet a jótékonysági célt megfelelõ módon szolgálni. A bál egyben ünnepi eseménye lesz a 250 éves kanizsai gimnázium jubileumi évének is.

 

BLG
 



2015-01-18 07:28:00


További hírek:


PROGRAMAJÁNLÓ ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül