
Közösen készül az októberi önkormányzati választásokra városunkban az Együtt2014-PM és a Demokratikus Koalíció. A két párt kollektíven indítja – mind a 10 választókörzetben – képviselõjelöltjeit is. Minderrõl pénteken számoltak be a média munkatársainak.
Bogár Ferenc elöljáróban elmondta, hosszú tárgyalássorozat eredménye, hogy az említett két párt között létrejött az együttmûködés. Az Együtt-PM szervezõje kifejtette: azon fognak dolgozni a Demokratikus Koalícióval közösen, hogy Nagykanizsát a demokrácia „apró szigetévé” tegyék, s hogy a kanizsai emberek jól érezzék magukat városukban.
Programjukat vázolván Bogár Ferenc hangsúlyozta: „nem várnak központi könyöradományokra”, hanem saját kezükbe veszik a helyi vállalkozások helyzetbe hozatalát, ezáltal új munkahelyek létesülnének.
- Megszüntetnénk a budapesti pénzszivattyúzást, a rendelkezésre álló forrásokat a város fejlesztésére, a közérzetet javító beruházásokra és nem az új nemzeti nagytõkés kaszt megteremtésére fordítanánk – fogalmazott az Együtt szervezõje.
Törekvéseik, terveik közt említette még a 61-es elkerülõ út és a várost elkerülõ körgyûrû tovább építését, a tömegközlekedés átalakítását, a parkolási rend megváltoztatását, a szemétszállítási díj normalizálását is.
- Mindezeket egy új szemléletû csapattal kívánjuk elvégezni, ahol a 10 képviselõjelöltünkbõl mindössze 3 tagunk végzett eddig közgyûlési munkát. Jelöltjeink többsége pártonkívüli, sorainkat három hölgy is erõsíti – emelte ki.
Az 1. választókörzetben Tóth László tervezõ-építész, a 2. körzetben Horváth Jácint mérnök-közgazdász, a 3.-ban Balogh Tünde gordonka tanár, a 4.-ben Gelencsér Andrea turisztikai szakértõ (független jelölõ szervezetek támogatásával), az 5.-ben Somoskeõy István értékesítési vezetõ, a 6.-ban Bárdosi Gábor biztosítási szakértõ, a 7.-ben Bogár Ferenc üzemgazdász, a 8.-ban Szányiné Kovács Mária pénzügyi tanácsadó, a 9.-ben Bodó László gépészmérnök, a 10.-ben Mészáros Miklós villamos mérnök indul a két párt közös jelöltjeként a képviselõi székekért. Bodó László, az önkormányzati képviselõi poszt mellett az említett pártok polgármester-jelöltje is.
Horváth Jácint, a Demokratikus Koalíció szervezõje, képviselõjelölt – aki korábban a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatói posztját töltötte be –a sajtótájékoztatón elmondta, saját gazdasági fejlesztési ügynökség felállítását tervezik Nagykanizsán, aminek jóvoltából befektetõket hoznának a városba. Továbbá a trafiküggyel kapcsolatos vizsgálódásokat is folytatnák. Végezetül arról beszélt, aktivistáik már gyûjtik a támogató aláírásokat. A kellõ számú ajánló-szignókat terveik szerint jövõ hét vége felé le is adják a helyi választási irodában.
Szabó Zsófia
POLITIKA ROVAT >>>