Ma 2021. 10 22.
Előd, Szalóme, Kordélia napja van.
Látogatók száma : 51088914    








Honlapkeszites

Új táncház indul Nagykanizsán
Komplex tehetséggondozás indul tánc-és mozgásmûvészet területén az Aranymetszés Alapítvány szervezésében.

A táncszínház elsõdleges célja azoknak a tehetségeknek az összegyûjtése, akik az igényes tánckultúra szolgálatába akarnak szegõdni. A társulat programjában elsõként a tánctörténeti korok autentikus és adaptált táncait mutatja be. Azoknak a jelentkezését várják, akik alapfokú képzésben részesültek, illetve jó mozgáskészségûek. Moderntáncot, néptáncot, klasszikus balettet és akrobatikát tanulhatnak a társulat leendõ tagjai. Tanárok: Hikádi Mariann (moderntánc), Pulai Viktória (balett), Kócza Attila (néptánc), Trombitás Mónika (akrobatika).

– Az Aranymetszés Alapítvány amellett, hogy a mûvészetoktatáshoz kapcsolódik, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Mûvészeti Iskola nem zenemûvészeti ágait, a táncot és a képzõmûvészeti ágat is támogatja. A másik célja, hogy az amatõr mûvészeti csoportokat is mûködtesse, segítse, támogassa. Eddig a Szivárvány Énekegyüttes tartozott illetve tartozik az égisze alá, most viszont egy újabb ötlet kapcsán támogatná az alapítvány egy táncszínház létrejöttét is Nagykanizsán – mondta Baráth Yvette, az alapítvány szakmai koordinátora. – A táncszínházat Hikádi Mariann tanárnõ álmodta meg azoknak a gyerekeknek, akik eleve már egy alapképzést is megszereztek az iskolában, és úgy érzik, nekik még mindig kevés az az órakeret, amit a mûvészeti iskola biztosít. Ezen kívül más táncmûvészeti ágban is szeretnék magukat kipróbálni. Munkájukhoz a helyiséget a Hevesi Sándor Általános Iskola, a zeneiskolai hátteret pedig Baráth Zoltán igazgató biztosítja. A leendõ tanárok a mûvészeti iskolában tanítanak.
A társulat október 1-jén kezdi meg a munkát. Ha valaki netán késõbb jelentkezik, nem okoz gondot, még bekerülhet a táncszínház tagjai sorába. Aki eddig még nem tanult táncolni, az se aggódjon, biztosítanak számára alapképzést. Érdeklõdni és jelentkezni az Aranymetszés Alapítvány Irodájában az Ady út 2. szám alatt, illetve a 06/30.512-8277 vagy a 06/ 30. 689-2630-as telefonszámon lehet.
Hikádi Mariann tanár elmondta, tulajdonképpen, amikor egy zalaegerszegi Mûvészeti Fesztiválon nyertek a moderntáncos csapatával, azt javasolta nekik a zsûri, hogy találják ki magukat, mert egy táncszínház kibontakozását fedezték fel a munkájukban. Már formálódik a jövendõ társulat összetétele, az elsõ ízelítõt szombaton a reneszánsz est alkalmával láthatta tõlük a közönség a HSMK-ban. Fontosnak tartják, hogy a foglalkozásokon a résztvevõk áttekintést is kapjanak a tánc történetérõl az õskortól kezdve napjainkig. A HSMK-ban nyitottak arra, hogy a néptáncot még közelebb vigyék az emberekhez.
B.E.

2008-09-24 11:09:50


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül