Ma 2023. 6 10.
Margit, Gréta napja van.
Látogatók száma : 55411074    








Honlapkeszites

„Nekem ez a Balaton…” – Munkában a „Legszebb Kert” zsûrije

A palini városrészhez tartozó Förhéncen jártak tegnap a „Legszebb Kertek” országos verseny helyileg illetékes ítészei. Hetilapunk a gyönyörû panorámával büszkélkedõ hegyhát öreg-förhénci részén kísérte nyomon munkájukat.


Szabó Ágnes kertészmérnök a nagykanizsai polgármesteri hivatal tisztviselõje, a palini városrész zsûrijének szakmai szempontok szerint vizsgálódó tagját arról kérdeztük, hogy milyen szempontokat vesznek figyelembe?
– Figyelünk arra, hogy biokertrõl van-e szó, tehát hogy permetezik-e a növényeket, és ha igen, akkor milyen vegyszerrel és hány alkalommal. Aztán szempont az is, hogy ökokertrõl beszélhetünk-e az öntözést tekintve, tehát összegyûjtött esõvízzel öntöznek-e, vagy pedig vezetékes vizet, kútvizet használnak erre a célra. Fontos a komposztálás kérdése is, hogy a kertben keletkezõ növényi hulladékot komposztálják-e, és az így keletkezõ trágyát visszaforgatják a talajba, vagy pedig esetleg mûtrágyát használnak a termõtalaj minõségének a javítására – ecsetelte a szakember, majd ehhez kapcsolódva hozzátette, lényeges, hogy saját készítésû gödörben, a kertekben általában megszokott komposztálás zajlik-e, vagy például szupermarketekben is vásárolható komposztáló edényt használnak. Vizsgáljuk természetesen a kertek összképét is, azt, hogy milyen a növények elhelyezése, elrendezése, hogy a kert mennyire gazos, milyen mértékben van karbantartva. A vizsgált kertekrõl fotókat, jegyzeteket készítünk, majd ezeket kiértékeljük, és a városrészbõl így kiválasztott legszebb kertek kerülhetnek aztán majd a fõzsûri elé. Egyértelmûen kijelenthetem, hogy eddig Förhéncen csak szépen megmûvelt, elismerésre érdemes kertekkel találkoztam.
Dr. Szabados Gyula szervezõ, önkormányzati tanácsadó kérdésünkre kifejtette: A nagykanizsai településrészeken vizsgálódó grémiumok elnökei az adott városrész önkormányzati képviselõi, míg tagjai pedig a polgármesteri hivatal tisztviselõi. 5 kategória, 7 zsûri és 101 helyszín található Nagykanizsán, így országos viszonylatban az elsõ helyen debütáltunk a versenyben résztvevõk számát tekintve. Mintegy 80 kerttulajdonos jelentkezett a versenybe, de volt olyan versenyzõ is, aki mindjárt 3 kategóriában méretteti magát.
Az önkormányzati tanácsadó felsorolta az 5 versenykategóriát: ezek a „legszebb kert” (ötven négyzetméter fölötti), a „legszebb minikert” (ötven négyzetméter alatti), „legszebb zártkerti gyümölcsöskert”, „legszebb zártkerti zöldségeskert”, és a „legszebb balkon” (legalább 3 haszonnövénynek kell lennie az erkélyen).
– Mindegyik zsûri az általa – kategóriánként – kiválasztott egy-két legszebb kertet fogja javasolni a Nagykanizsai elsõ helyre – folytatta dr. Szabados Gyula. – A második fordulóba került kerteket a 7 zsûri elnökeibõl, valamint Cseresnyés Péter polgármesterbõl és a kertészmérnök szakemberekbõl álló fõzsûri fogja majd szemrevételezni, és így fog kialakulni a kategóriánkénti elsõ helyezettek névsora. A kanizsai eredményhirdetés augusztus végén - szeptember elején várható, hiszen szeptember 19 – 20-án kerül megrendezésre a Budapest Expón az Országos Mezõgazdasági és Élelmiszer Kiállítás, és ott fog majd eldõlni, hogy ebbe az országos versenybe benevezett, 61 településrõl érkezõ 800 kert közül melyek lesznek az abszolút gyõztesei kategóriájuknak. Nagykanizsáról a legtöbb jelentkezõ a Kiskanizsa városrészbõl akadt, Palin és Förhénc pedig a második legtöbb versenyzõvel büszkélkedhet.
Bicsák Miklós, a terület önkormányzati képviselõje – elmondása szerint – legalább olyan büszkeséggel tekint a hegyhátra, mint a szebbnél-szebb birtokok tulajdonosai.
– Palini születésûként az egész gyerekkoromat e dombokon játszva töltöttem, és így nem csoda, hogy ismerek szinte minden fát és bokrot a környéken. Az emberek ide nem csak egyszerûen kertészkedni járnak, hanem a legtöbb tulajdonosnak a tökéletes pihenést és kikapcsolódást is jelenti az itt töltött idõ. A Förhénci-hegyet érdemes felfedezni mindenkinek, hiszen az itt lévõ kápolnában a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony plébánia által celebrált istentiszteletek zajlanak, kitûnõ kirándulóhely a környék, de szintúgy ismert most már díjnyertes fehér, és vörösborairól is. Egyre több ember költözik ki ide családostól, számos külföldi érdeklõdõ is érkezik, ezért is lenne fontos a vezetékes ivóvíz minél elõbbi bekötése – sorolta a képviselõ, aki azt is elmondta, hogy egy bicikliút elkészítését is szeretné elérni, majd végül kifejtette: meggyõzõdése, hogy 10 év múlva Förhénc lesz Nagykanizsa legújabb kertvárosa.
Aki azt hinné, hogy a verseny csak az idõsebb korosztályt érdekli, téved: a temesvári születésû, mindössze 10 éves Veres Andrea is benevezett a versenybe, méghozzá a gyönyörûen gondozott, 16 négyzetméteres konyhakertjével. Itt nemcsak a hagyma, bab, paradicsom és paprika terem meg, hanem a híres erdélyi fûszernövény, a tárkony is, ami a szülõföld ízvilágát segíti vasárnaponként felidézni a családnak a palini ebédlõasztalnál.
Szabó Gyula, aki a szomszédok elmondása szerint is Förhénc egyik legszebb birtokával büszkélkedhet, mind a gyümölcsösét, mind pedig a zöldségeskertjét benevezte a versenybe. A mintegy 3 ezer négyzetméteren gazdálkodó nyugdíjasnak bõven ad feladatot kora tavasztól késõ õszig a kertjének gondozása. Permetezni csak a szõlõjét szokta, amúgy a birtokán minden más termés, így a zöldségek – paprika, sárgarépa, uborka, paradicsom és krumpli – is a bio kategóriába tartoznak. Saját maga állítja elõ a komposztot a növényi hulladékokból, illetve az esõvizet gyûjti össze és használja föl az öntözéskor. Különösen büszke a legalább ötvenéves diófájára, de ottjártunkkor roskadoztak a gyümölcsök alatt az alma- és barackfák is. Naponta kapálja és gyomlálja a birtokot, két hetente permetezi a szõlõt, de a fû lenyírása is egy egész napot igénybevesz, amit teljesen egyedül végez el.
Vékási István szõlõjébõl szintén gyönyörû a panoráma, jó idõben, déli irányba eltekintve tisztán látszanak a horvát földön elnyújtózkodó, távoli hegyvonulatok is. A nyugdíjas hegybirtokos a szõlõjére a legbüszkébb, arany és ezüstérmes fehér és vörösborokat termel, de igazán impozáns látványként terpeszkedik a ház elõtt a kert királynõje, a birtokkal egyidõs két évtizedes fügefa, amely a zsûri vizsgálatának idején már telis-tele volt terméssel. Minden helyet igyekszik kihasználni a gazda, a szilva és barackfák, valamint a szõlõ tövét és közeit szinte mindenhol vörös-, lila- és fokhagyma borítja. Van egy kaszálója, amelyrõl az összes növényi hulladékot felhasználja, emellett még istállótrágyával igyekszik javítani a talaj minõségén. A szõlõt kivéve semmit nem permetez, illetve egy külsõ-belsõ ciszternarendszert épített ki, amely segítségével tíz ezer liter esõvizet képes tárolni. 10 éves korától jár ki a birtokra, és az év nagy részét itt tölti, neki ez a Balaton, a kikapcsolódás, a tökéletes pihenés helyszíne, mondja.

Papp Attila



2013-07-11 10:42:00


További hírek:


MAGAZIN ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül