Ma 2023. 6 5.
Fatime, Fatima, Bonifác napja van.
Látogatók száma : 55350296    








Honlapkeszites

Méltónak kell lennünk örökségünkhöz - Vértanúink emlékezete, hõseink tisztelete

Az 1848/49. évi forradalom és szabadságharc hõsi halottainak tiszteletére rendezett megemlékezést az önkormányzat az Aradi udvarban. A velünk élõ történelmünk hõseire, a szabadságharc áldozataira, Aradra, az Aradon kivégzett 13 magyar tábornokra, gróf Batthyány Lajosra, az elsõ felelõs magyar kormány miniszterelnökére, és egyben olyan eseményekre emlékeztek a Hevesi Sándor Általános Iskola diákjainak közremûködésével, amikor népünk jövõjéért tenni akartak, áldozatot vállaltak legjobbjaink.


Köszöntõbeszédet Cseresnyés Péter polgármester, országgyûlési képviselõ mondott:
– „Micsoda fényes deputatio megy Isten õfelsége elé, hogy a magyarok ügyében reprezentáljon!”– Ezt mondta Poeltenberg tábornok társainak, amikor a hóhér az akasztófa alá szólította – kezdte beszédét a polgármester, majd így folytatta: – 163 évvel ezelõtt a magyar történelem egyik legsötétebb reggele virradt fel. Szabadságharcunk utolsó mozzanataként ekkor végezték ki a magyar honvédsereg kiváló vezetõit. Az õ halálukkal megpecsételõdni látszott mindazon eszmék sorsa, amelyek megvalósításáért a Kárpát-medence oly’ sok nemzetének annyi fia vérzett el a megelõzõ másfél esztendõben.
 


Vajon kik voltak ezek a vezetõk?
Mindannyian hivatásos katonák, de egyikük sem világforradalmár. Élték a maguk életét, gondoskodtak a rájuk bízott legénységrõl. Udvaroltak, nõsültek, gyermeket neveltek. Úgy éltek, mint bármelyikünk. Aztán 1848 márciusának forgószele kimozdította õket békés életükbõl. Azok az eszmék, amelyek megérintették a kor Európáját, a Habsburg-monarchia népeit is elérték. Õsszel vesztes csatáinkra, eltiport forradalmainkra emlékezünk. Ám legalább mi emlékezünk, hiszen megmaradtunk. A gyõztesek ugyanis nincsenek sehol. Nincsenek ottománok, Habsburgok és szovjetek sem. Hosszú távon, a történelem mércéjével tehát mégsem voltak vesztesek ezek a csaták, háborúk, forradalmak. Ezektõl maradt magyar a magyar, ezeknek köszönhetõen maradt fenn nemzetünk, országunk.
Ma nem a névtelen hõsökre, áldozatokra emlékezünk, hanem vértanúinkra, azokra a mártírokra, akik életüket, fiatalságukat és jövõjüket adták a magyar szabadságért. Õk korábban fényes gyõzelmeikkel megszégyenítették a császári sereget, és a polgári Magyarország megteremtésével bebizonyították: a magyar nemzet 1848. márciusában talpra állt - és talpon is tudott maradni. Visszaszerezte szabadságát, és élni is tudott ezzel a szabadsággal.
Ma ugyanez a helyzet, csak nem fegyverrel és nem háborúban kell kiállni szabadságunkért, nemzetünkért, megmaradásunkért. De a kiállásra, ’48-49-es hõseink erejére szükségünk van. A szabadságharc bebizonyította, képesek vagyunk arra, hogy megszervezzük önmagunkat, hogy mûködtessük az államunkat, és arra is, hogy megvédjük közös érdekeinket. Nem kardlappal és ágyúval ugyan, de ma is ugyanezt kell tennünk. Magyarország ugyanis nem szorul idegen hatalmak gyámságára, nincs szüksége arra, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, mit tegyünk, miként alakítsuk saját sorsunkat. Elnyomó, diktáló hatalmakból – jöjjenek akár Keletrõl, akár Nyugatról – volt itt elég ezer év alatt.
Hat nemzedék választ el bennünket 1848 hõseitõl. Ma már a kõszívû ember dédunokái sincsenek közöttünk, mégis szabadságvágyunk és konok kitartásunk nem változott.
Jó hír, hogy ma már Európában nincsenek gyarmatok, és gyarmatosítók sincsenek. A háborúk alatt szétszakított Európa újraegyesült. A rossz hír viszont az, hogy az alárendeltség, a hazugság és a szolgaság követei még harcban állnak, és még mindig vissza akarnak húzni bennünket a múltba. De egyre többen vagyunk, akik úgy gondoljuk: szövetségben, és nem egymás kárára tehetjük erõssé nemzeteinket, és így egész Európát, mert Európa jövõje nemzetei erejében rejlik.
’49-es mártírjaink otthagyták a családjukat, vállalták a fegyveres harcot, és naponta szembenéztek a halállal. Odaadták a legértékesebbet, amit ember csak adhat: odaadták az életüket.
Szinte a semmibõl teremtõdött meg a honvédõ sereg, amelyben minden korosztálynak volt helye és szerepe. Akinek volt már annyi fizikai ereje, fegyvert ragadott, aki még nem bírta el, futárnak állt, parancsot továbbított, vagy dobot vert, trombitát fújt a csatamezõn. Nem akartak õk történelmet írni, nem akartak hõsök lenni. Nem gondoltak arra, hogy egyszer majd hálával fog rájuk gondolni az utókor. Csak volt egy céljuk, egy közös céljuk, ami összetartotta, egységbe kovácsolta õket. Ilyen közös célok ma is vannak, ma is kellenek. A család, a város, az ország sem boldogul közös akarat nélkül.
Akik elõtt ma fejet hajtunk, nem a csatamezõn estek el. A tábornokok a vesztõhelyen adták oda életüket a magyar szabadságért.
Méghozzá olyan halállal, amelyet egy katona csak akkor érdemel, ha a leggyalázatosabb bûnt követi el: akkor, ha áruló lesz. Ezek az emberek mégis vállalták ezt. Vállalták rendületlen lélekkel és emelt fõvel. Vállalták akként, amint a Bibliából Jézus szavaként megtanulták: „Senkinek sincs nagyobb szeretete annál, mint aki életét adja barátaiért.”
Micsoda fényes küldöttség ment azon a bizonyos október 6-dikán Isten õfelsége elé, hogy a magyarok ügyében reprezentáljon! Micsoda kitûnõ emberek, micsoda hazafiak!
Magyarok, akik közül többen nem tudtak vagy csak törve beszéltek magyarul.
E fényes deputáció élére gróf Batthyány Lajos, Magyarország elsõ miniszterelnöke került. Az elsõ miniszterelnök, akinek a mártíromság jutott osztályrészül.
Az aradi vértanúk súlyos örökséget hagytak ránk. Olyat, amelyhez méltónak kell lennünk. Legelõször is meg kell ismernünk történetüket. Meg kell ismernünk az aradi várbörtönben lobogó mécsesek mellett a halálra készülõ embereket, hogy tudjuk, mit is adtak valójában oda. És meg kell ismernünk az árat, a nemzet és a haza közös javát, hogy mi magunk is méltók legyünk ahhoz az áldozathoz, amit a vesztõhely követelt ezektõl a kitûnõ emberektõl, ezektõl a hazafiaktól.
Cseresnyés Péter beszédét követõen a város vezetõi, a politikai pártok, egyesületek, intézmények, civil szervezetek vezetõi, képviselõi koszorút helyeztek el gróf Batthyány Lajos emlékmûvénél. Az ünnepi megemlékezés a Szózat és a Székely Himnusz közös eléneklésével zárult.
 

B. E.

További képek a galériában.

Vértanúink emlékezete, hõseink tisztelete

Idén is méltó módon emlékeztek meg városunkban az 1848/49-es szabadságharc hõsi halottaira. Míg péntek délelõtt az Aradi udvarban, délután a Székely kertben adóztak fõhajtással a zsarnokság és a kegyetlenség ellen vérüket, életüket áldozó nagyjaink emléke elõtt. Nem gyásznapként tekintettek az ünneplõ fiatalok, felnõttek október 6-ára, hanem az élni akarás, az elszántság és az áldozatteli gyõzelem reánk hagyott örökségeként.

Az 1848/49-es szabadságharcra vagy ahogy elõdeink nevezték, önvédelmi háborúra, és hõseire a Nagykanizsa szívében található Aradi udvaron kívül a Keleti városrészben is megemlékeztek. A Hevesi Sándor Általános Iskola diákjai még 5 évvel ezelõtt, a nyergestetõi harcosok szellemi és cselekedet kész mementójára fenyves-parkot hoztak létre a Székely kertben, melyek tövében együtt, egymással egységben és egyetértésben ünnepelnek azóta is diáktársaikkal, pedagógusaikkal és a városrész lakóival.
Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Polgári Kanizsáért Alapítvány jóvoltából az idei esztendõben is az összetartozást erõsítõ nemes tradíciónak lehettek részesei a megemlékezõk. Hagyományõrzõ lovas huszárok felvezetésében több száz hevesis kisdiák indult pénteken kora délután az ünnepségnek otthont adó Székely kertbe, a Munkás utcán át, a Kazanlak körútig – mintegy jelt adva minden Keleti városrészben élõnek, hogy a 48/49-es áldozatok emberségét senki se feledje. Hiszen Széchenyi óta tudjuk: Magyarország nem volt, hanem lesz, de csak az áldozatkész magyaroktól, mert a nemzetet a vértanúk vére élteti – hangzott el Himnuszt követõen a Hevesi Iskola diákjainak mûsorában a forradalom és szabadságharc ünnepének fõ mondanivalója- „emlékeznünk kell azokra, akik két kezükkel és emberségükkel felépítették a magyarok évezredes közösségét. Azokra, akik mindezért áldozatot hoztak, mert õk tudták: jövõnket nem a múltunk dönti el, hanem hogy itt vagyunk és cselekszünk egymásért.”
Az iskolások szavalatait követõen Dénes Sándor alpolgármester osztotta meg gondolatait a megjelentekkel, fiatalokkal, felnõttekkel egyaránt:
Kedves Hevesis diákok!
A mai hatodik osztályosok öt évvel ezelõtt elsõsökként álltak itt a Székely kertben: ugyanúgy péntekre esett a megemlékezés, mint ma. Akkor, elõször nemcsak az Aradi udvarban, hanem itt, a Székely kertben is fejet hajtott a város, együtt a Hevesi Iskolával. Minden osztályból két-két tanuló ültette el ezt a fenyõcsemetét, amely által megszületett ez a kis fenyves, a nyergestetõi szabadságharcosok emlékére. Mert bizony nemcsak az 1848/49-es szabadságharcot követõ megtorlás hóhéraira – az aradi 13 honvédtábornokra és a Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnökre emlékezünk, hanem a csatatereken a túlerõvel helytállt és elesett hõsökre is, köztük a nyergestetõi csata székely honvédeire.

„A múltra való emlékezés nem más, mint a jövõ iránti elkötelezettség.” Ezeket a szavakat II. János Pál pápa, a szabadság pápája vetette papírra. Most, amikor honvédõ harcunk mártírjainak emléke elõtt tisztelgünk, talán érdemes felidéznünk ezt a gondolatot, hiszen nem öncélúan kell emlékeznünk történelmünk egyik legsötétebb reggelére, és nem merengenünk kell a múlton. A mai napon inkább azt keressük, miként tartozunk össze azokkal a derék hazafiakkal, akik Aradon vagy Pesten áldozták életüket a magyar szabadságért. Ha valahol elhelyezzük koszorúnkat, az azt jelenti: fontos számunkra az a hely, fontosak azok az emberek, akikre emlékezünk. Koszorút olyannak fontak a görögök és a rómaiak, akikrõl úgy gondolták, kiérdemelték az utókor csodálatát. Valami olyasmit vittek véghez, ami kiállja az idõk próbáját. Ezt fejezte ki a hervadhatatlan levelekbõl álló babér. Nos, a magyar szabadság mártírjai – életükkel és halálukkal!- örök példát állítottak minden szabadságszeretõ embernek, minden magyarnak.
„ Amit Isten ad, kedves öregem, el kell viselnünk, mint oly sok háborús veszedelmet. Keményen és félelem nélkül nézzünk szemébe a kaszásnak, és próbált férfiként álljuk ki mindazt, amit ránk mértek.” Ezt írta Damjanich kedves barátjának, a néhány cellával odébb raboskodó gróf Leiningen-Westerburg Károlynak. Majd maga járt elõl jó példával. Rendíthetetlen nyugalommal, szivarozva ment az akasztófa alá. És nem azért, mert nem félt, hanem azért, mert tiszta volt a lelkiismerete. Tudta, hogy az ügy, amelyért életét áldozza, igaz ügy. És tudta azt is, hogy megéri az áldozatot.

A magyarokat a szabadságharc leverése után sem tudták megtörni. A rendõrállománnyal szemben is ellenálltunk. A vértelen márciusi forradalommal, a hatalmas túlerõvel szembe álló szabadságharcunkkal, majd az azt követõ konok kitartásunkkal példát mutattunk az egész világnak. És ezt tesszük, igaz, más körülmények között, mind a mai napig. NEM engedünk a ’48-ból! Nem engedtünk ’56-ban az azt követõ megtorlások idején, nem engedtünk ’89-ben, és nem engedtünk ma sem. Szent István, Kossuth, Széchenyi és a ’49-es mártírok országát és nemzetét ugyanis meg kell õriznünk. Erre kötelez bennünket hõseink áldozatvállalása, küzdelme. A cél hasonló, mint 1848-49-ben volt: a nemzeti önrendelkezésünk újbóli megteremtése. Tartozunk ennyivel a ’48-49-es honvédõ harcok hõseinek, mártírjainak, és tartozunk ennyivel a jövõnek, az utánunk következõ nemzedékeknek, a mai fiataloknak is. Erre a kötelezettségünkre figyelmeztetnek II. János Pál pápa már idézett szavai is.
Gyulai Pál Hazám címû versében így ír:
„Inkább halál, mint gyáva élet, Igen, vesszünk, ha veszni kell, De küzdjünk, míg csak egy magyar lesz, És vérezzünk dicsõen el.”
1849 októberének áldott emlékû hõsei az életüket adták a közösség szolgálatáért. Az aradi vértanúk, nemzetünk halottai, nem mindennapi emberek voltak. Némelyikük gróf, a legtöbben egyszerû polgárok. Közös bennük, hogy életükkel és vérükkel arra tanítanak bennünket, hogy egyikünk sem csak önmagában, és legfõképpen nem önmagáért él.”

Az alpolgármester beszédét követõen a megemlékezés a Szózat és a Székely Himnusz közös éneklésével fejezõdött be.

Sz.Zs.

 



2012-10-05 13:07:00


További hírek:


KÖZÉLET ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül