Ma 2021. 10 16.
Gál, Margit, Hedvig napja van.
Látogatók száma : 51044580    








Honlapkeszites

Fotókiállítás, elõadás, emléktábla avatás

A mûemlékvédelem nemzetközi világnapját hazánkban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal és intézményei is rangos eseményekkel ünnepelték meg. A nap fókuszában a mûemlékvédelem területén dolgozó-mûködõ civil szervezetek és a „hivatalos” mûemlékvédõk, intézmények közötti együttmûködési lehetõségek és formák fejlesztése állt. Sor került – a hagyományoknak megfelelõen – miniszteri elismerések átadására is, illetve az újonnan védett épületeken a „Mûemlék” táblák elhelyezésére.


A Thúry György Múzeum fotókiállítást és népi építészeti témájú elõadást rendezett a Mûemléki Világnapon

Az intézmény Fõ úti épületében Száraz Csilla igazgató köszöntõ szavai után Lehota M. János esztéta, egyetemi tanársegéd megnyitotta Kotnyek István, Harangszó a dombok között (haranglábak, harangtornyok Zalában) címû fotókiállítását. Felhívta a figyelmet, hogy Kotnyek István fotói mûvészeti értékük mellett egyben történeti dokumentumok, tükrözik a Mûemléki Világnap szellemiségét. A Zalában épített haranglábak száma elérte a háromszázat, ezekbõl azonban már csak százat tudott lefotózni a mûvész.

Stamler Lajos tanár a dél-zalai, dél-dunántúli népi építészetrõl tartott vetítettképes elõadást. Kihangsúlyozta, hogyan vezethetõ vissza a motívumok eredete az egyetemes kultúrából.

A Mûemléki Világnap helyi eseményeként emléktáblát helyezett el az ICOMOS a Zsinagóga falán. A tábla a Zsinagóga építésének történetét ismerteti. A mûemléket 1807-ben Wojta Ferenc uradalmi építõ tervei alapján kezdték építeni. Avatására 1821-ben került sor. Orgonája elsõ az országban, alsó karzata 1844-ben készült – tudtuk meg Tarnóczky Attila helytörténésztõl.



2008-04-21 12:25:58


További hírek:


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül