Ma 2017. november 24. péntek,    
Emma napja van.    
Látogatók száma : 34563698    






















































Honlapkeszites



Péter Árpád: Anyám és más futóbolondok a családból

Hogy milyen volt a XX. század? Szar. Nyögjük, ma is. De, így utólag persze, már mosolyogni is lehet rajta.


A közmédia egyik érdeme, hogy néha normális filmeket is műsorára tűz. Olyanokat, amiket nem csak két sör közt, napi agyreszetként bámulhat bután a kereskedelmi televíziózásban – no meg magától is – amortizálódott publikum, félúton Rolex Laci és a nemi identitásválsággal küzdő, korszerű politikusnemzedék, vagy éppen a Mátyás király tér és az éjjel-nappal züllött Budapest között.

Egy hete az Anyám és más futóbolondok a családból ilyen volt: egy film, amit tananyagba kellene iktatni. Magyar alkotás (rendező: Fekete Ibolya), amely humorral és érzelemmel, nem didaktikusan, egy család történetét (is)elmesélve, végigvezet a magyar XX. századon. Trianontól Kádárig, s picit tovább. Menekülésről menekülésre – hol fizikailag, románok, nácik és kommunisták elől, hol lelkileg, magunk elől szökve.

Ez a bujkálás évszázada volt: mindig üldöztük egymást; az egyenruhacsere csak néhány görénynek sikerült, a többiek szívtak, s akkor még nem füvet, mert nemhogy az, Technokol sem volt. És amit az y generáció nem érthet, az sokaknak lelket vájó forró seb, család- és magántörténet – s nem (csak) történelem. A harsány-burkolt nácizás, komcsizás, zsidózás, s tán a buzizás mögött is ott a XX. század valamennyi nyomora, ami kísér(t) bennünket, ha tetszik, ha nem. Mi a XXI. századot az előzőből itt maradt tollal írjuk, s persze, hogy serceg, karistol. Sikít a papír, ha egyáltalán.

Már nem az a kérdés, hogy ma, full szegényen, visszaadnánk-e a meggyötört, könnyes szemű asszonynak a megtalált, néhány bankót rejtő pénztárcáját – benne élete vagyonával, ami jelképnek borzalmas, de naturálisan tényszerű - az Állami Áruházban, hanem az, hogy miért akarjuk elvenni tőle. Mert el akarjuk, semmi kétség, erre buzdít minket a kor: szerezz!, vedd el! – pénzt, érzelmet, hatalmat, bármit. Az vagy, amit megeszel – ezeregy értelemben. Az éjszaka meséi.

Márai ugyan, de mi is mondhatnánk: sokkal nehezebb megőrizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani. Az irodalom visszavág: valóság lesz.

A jó hír, látjuk a filmben, hogy traumáink megszépülnek, bár aki sebet vet (sic!), vihart arat. Kifordított kacagányok alatt süvít a szél, öltönyök és kosztümök mögött ott a pőrén riasztó ember (ecce homo!), a BMW-indítókulcson meg még a Polski-logó fityeg. VadKelet Nyugaton, és sajnos ennek most nemcsak erkölcsi relevanciája van, hanem társadalmi, politikai is, de hagyjuk, az már XXII. századi film, amit, rossz esetben, Ali mesél majd a huszonegyedikről. Magyarországon.Kórkép: baba és a negyven tapló; demokratikus kollaboráció.

Polgár Ernőnek, sajnos, igaza van. A XX. század, ahonnan érkeztünk, több rossz embert csinált, mint amennyit elpusztított. Ahogy éltünk, úgy már nem lehet, ahogyan kellene, még nem tudunk.

Egyet tehetünk: kikapcsoljuk a tévét, becsukjuk a laptopot, s kinyitunk valamit magunkban – azt a 21 grammot, ami, lehet most is, de halálunk óráján biztosan mérlegre kerül. (Imádkozzál értünk; ámen.)

Így éltük túl a XX. századot, és ez a recept most is. Minden más csak történelem.

A mosoly mögött ott a komor magántörténelem. Ónodi Eszter, Bartsch Kata és Kerekes Viktória (Fotó: Szlovák Judit / Vertigo Média)



2017-10-01 05:50:00


  Marosvásárhelyen sem akarják a mecsetépítést

A „migránsok iránt érzékenyítő” tréning minapi kanizsai kudarca kapcsán kitekintettünk, másutt hogy vélekednek a kvótáról. Megtudtuk Sebestyén Mihály írásából, amely a Népújság – Maros megye legolvasottabb napilapja – szeptember 14-i számában jelent meg, és a lehetséges, nem is olyan távoli jövőbe repít minket.


  Vincze Adél: Csatakiáltásokkal hazafelé

Hétvége. De jó, alhatunk, nem ébreszt reggel az óra sem. Azaz, alhatnánk – ha az ember félálomban nem egy buliban lenne. Hangoskodás, ordítás, sőt, olyan kifejezések, amire még az álom sem ad választ… Keserű a hajnali ébredés, pláne gyerekkel együtt.


  Péter Árpád: Ki hogy (érti)…

Annyi mindent kéne még elmondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk, s mint a régi jó barátok, egyet mondunk s egyet gondolunk.


  A hajómodellező világbajnokság margójára

Véget ért a nagy derbi, egy hétig szelték a nagykanizsai Csónakázó-tó hullámait a világ négy égtájáról összesereglett modellezők kishajói. Voltak itt csehek, lengyelek, németek, kínaiak, osztrákok, oroszok. Utóbbiak nációjához tartozó, fehér színű Audi parkolt már vagy két hete a Csónakázó-tavi Korona Szálló parkolójában. Na már most, kíváncsi lettem és érdeklődtem: nem csak a világhajrára érkeztek?


  Péter Árpád: deszpaszitó

Az iskola nem fejleszti a kreativitást, hanem szabályokat és alapvető tudásnak gondolt dolgokat kér számon, de azt úgy, hogy azt sugallja, mindent megtanított, amit kell, pedig ott csak valaminek el kéne kezdődni.

Tisztázzuk, még mielőtt pedagógusok hada dühödt tiltakozó levelekkel bombázná a redakciót, ezt nem én mondom, hanem Csányi Vilmos. Igen, AZ a Csányi Vilmos, aki Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszerkesztője, az ELTE emeritus professzora. Szóval, kis guglizás után legalább három helyre lehet neki írni…


  Péter Árpád: Holy Mother

„Teljesen összeomlottam. A szobámba visszahúzódva segítségért könyörögtem. Fogalmam sem volt, kihez beszélek egyáltalán, csak azt tudtam, hogy az erőim végéhez értem… Térdre rogytam, és feladtam. Pár nap telt el, és rájöttem (…), hogy találtam egy helyet, ahova mindig fordulhatok, egy helyet, amiről mindig is tudtam, de nem akartam hinni benne, vagy nem volt rá szükségem, hogy higgyek benne. Attól a naptól fogva mindig imádkozom reggel: letérdelek, és segítségért könyörgök; és minden este hálát adok az életemért, és legfőképp azért, hogy felhagytam az ivással.”

Így vall Eric Clapton a The Autobiography című, 2007-ben megjelent önéletrajzában a Szűzanyával való találkozásáról, amelynek élménye ihlette 1987-ben, egy rehabilitációs otthonban, a Holy Mother című világhírű szerzeményt, ami egy mélyről jövő rockfohász, hálaadás és hitvallás egyben.









FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble