Ma 2019. m?jus 23. cs?t?rt?k,    
Dezs? napja van.    
LĂĄtogatĂłk szĂĄma : 41153742    




















































Honlapkeszites



péter-Árpåd-anyåm-és-mås-futóbolondok-a-csalådból

Hogy milyen volt a XX. század? Szar. Nyögjük, ma is. De, így utólag persze, már mosolyogni is lehet rajta.


A közmédia egyik érdeme, hogy néha normális filmeket is mĂ»sorára tĂ»z. Olyanokat, amiket nem csak két sör közt, napi agyreszetként bámulhat bután a kereskedelmi televíziózásban – no meg magától is – amortizálódott publikum, félúton Rolex Laci és a nemi identitásválsággal küzdĂ”, korszerĂ» politikusnemzedék, vagy éppen a Mátyás király tér és az éjjel-nappal züllött Budapest között.

Egy hete az Anyám és más futóbolondok a családból ilyen volt: egy film, amit tananyagba kellene iktatni. Magyar alkotás (rendezĂ”: Fekete Ibolya), amely humorral és érzelemmel, nem didaktikusan, egy család történetét (is)elmesélve, végigvezet a magyar XX. századon. Trianontól Kádárig, s picit tovább. MenekülésrĂ”l menekülésre – hol fizikailag, románok, nácik és kommunisták elĂ”l, hol lelkileg, magunk elĂ”l szökve.

Ez a bujkálás évszázada volt: mindig üldöztük egymást; az egyenruhacsere csak néhány görénynek sikerült, a többiek szívtak, s akkor még nem füvet, mert nemhogy az, Technokol sem volt. És amit az y generáció nem érthet, az sokaknak lelket vájó forró seb, család- és magántörténet – s nem (csak) történelem. A harsány-burkolt nácizás, komcsizás, zsidózás, s tán a buzizás mögött is ott a XX. század valamennyi nyomora, ami kísér(t) bennünket, ha tetszik, ha nem. Mi a XXI. századot az elĂ”zĂ”bĂ”l itt maradt tollal írjuk, s persze, hogy serceg, karistol. Sikít a papír, ha egyáltalán.

Már nem az a kérdés, hogy ma, full szegényen, visszaadnánk-e a meggyötört, könnyes szemĂ» asszonynak a megtalált, néhány bankót rejtĂ” pénztárcáját – benne élete vagyonával, ami jelképnek borzalmas, de naturálisan tényszerĂ» - az Állami Áruházban, hanem az, hogy miért akarjuk elvenni tĂ”le. Mert el akarjuk, semmi kétség, erre buzdít minket a kor: szerezz!, vedd el! – pénzt, érzelmet, hatalmat, bármit. Az vagy, amit megeszel – ezeregy értelemben. Az éjszaka meséi.

Márai ugyan, de mi is mondhatnánk: sokkal nehezebb megĂ”rizni valamit, mint szerezni vagy elpusztítani. Az irodalom visszavág: valóság lesz.

A jó hír, látjuk a filmben, hogy traumáink megszépülnek, bár aki sebet vet (sic!), vihart arat. Kifordított kacagányok alatt süvít a szél, öltönyök és kosztümök mögött ott a pĂ”rén riasztó ember (ecce homo!), a BMW-indítókulcson meg még a Polski-logó fityeg. VadKelet Nyugaton, és sajnos ennek most nemcsak erkölcsi relevanciája van, hanem társadalmi, politikai is, de hagyjuk, az már XXII. századi film, amit, rossz esetben, Ali mesél majd a huszonegyedikrĂ”l. Magyarországon.Kórkép: baba és a negyven tapló; demokratikus kollaboráció.

Polgár ErnĂ”nek, sajnos, igaza van. A XX. század, ahonnan érkeztünk, több rossz embert csinált, mint amennyit elpusztított. Ahogy éltünk, úgy már nem lehet, ahogyan kellene, még nem tudunk.

Egyet tehetünk: kikapcsoljuk a tévét, becsukjuk a laptopot, s kinyitunk valamit magunkban – azt a 21 grammot, ami, lehet most is, de halálunk óráján biztosan mérlegre kerül. (Imádkozzál értünk; ámen.)

Így éltük túl a XX. századot, és ez a recept most is. Minden más csak történelem.

A mosoly mögött ott a komor magántörténelem. Ónodi Eszter, Bartsch Kata és Kerekes Viktória (Fotó: Szlovák Judit / Vertigo Média)



2017-10-01 05:50:00


  MarosvĂĄsĂĄrhelyen sem akarjĂĄk a mecsetĂ©pĂ­tĂ©st

A „migránsok iránt érzékenyítĂ”” tréning minapi kanizsai kudarca kapcsán kitekintettünk, másutt hogy vélekednek a kvótáról. Megtudtuk Sebestyén Mihály írásából, amely a Népújság – Maros megye legolvasottabb napilapja – szeptember 14-i számában jelent meg, és a lehetséges, nem is olyan távoli jövĂ”be repít minket.


  Vincze AdĂ©l: CsatakiĂĄltĂĄsokkal hazafelĂ©

Hétvége. De jó, alhatunk, nem ébreszt reggel az óra sem. Azaz, alhatnánk – ha az ember félálomban nem egy buliban lenne. Hangoskodás, ordítás, sĂ”t, olyan kifejezések, amire még az álom sem ad választ… KeserĂ» a hajnali ébredés, pláne gyerekkel együtt.


  PĂ©ter ÁrpĂĄd: Ki hogy (Ă©rti)…

Annyi mindent kéne még elmondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom,hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk, s mint a régi jó barátok, egyet mondunk s egyet gondolunk.


  A hajĂłmodellezĂ” vilĂĄgbajnoksĂĄg margĂłjĂĄra

Véget ért a nagy derbi, egy hétig szelték a nagykanizsai Csónakázó-tó hullámait a világ négy égtájáról összesereglett modellezĂ”k kishajói. Voltak itt csehek, lengyelek, németek, kínaiak, osztrákok, oroszok. Utóbbiak nációjához tartozó, fehér színĂ» Audi parkolt már vagy két hete a Csónakázó-tavi Korona Szálló parkolójában. Na már most, kíváncsi lettem és érdeklĂ”dtem: nem csak a világhajrára érkeztek?


  PĂ©ter ÁrpĂĄd: deszpaszitĂł

Az iskola nem fejleszti a kreativitást, hanem szabályokat és alapvetĂ” tudásnak gondolt dolgokat kér számon, de azt úgy, hogy azt sugallja, mindent megtanított, amit kell, pedig ott csak valaminek el kéne kezdĂ”dni.

Tisztázzuk, még mielĂ”tt pedagógusok hada dühödt tiltakozó levelekkel bombázná a redakciót, ezt nem én mondom, hanem Csányi Vilmos. Igen, AZ a Csányi Vilmos, aki Széchenyi-díjas biológus, biokémikus, etológus egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány fĂ”szerkesztĂ”je, az ELTE emeritus professzora. Szóval, kis guglizás után legalább három helyre lehet neki írni…


  PĂ©ter ÁrpĂĄd: Holy Mother

„Teljesen összeomlottam. A szobámba visszahúzódva segítségért könyörögtem. Fogalmam sem volt, kihez beszélek egyáltalán, csak azt tudtam, hogy az erĂ”im végéhez értem… Térdre rogytam, és feladtam. Pár nap telt el, és rájöttem (…), hogy találtam egy helyet, ahova mindig fordulhatok, egy helyet, amirĂ”l mindig is tudtam, de nem akartam hinni benne, vagy nem volt rá szükségem, hogy higgyek benne. Attól a naptól fogva mindig imádkozom reggel: letérdelek, és segítségért könyörgök; és minden este hálát adok az életemért, és legfĂ”képp azért, hogy felhagytam az ivással.”

Így vall Eric Clapton a The Autobiography címĂ», 2007-ben megjelent önéletrajzában a SzĂ»zanyával való találkozásáról, amelynek élménye ihlette 1987-ben, egy rehabilitációs otthonban, a Holy Mother címĂ» világhírĂ» szerzeményt, ami egy mélyrĂ”l jövĂ” rockfohász, hálaadás és hitvallás egyben.









FRISS HÍREK
05:10 - EmlĂ©kĂŒl

A nap vicce



ĂĄllĂĄs Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble