Ma 2017. december 13. szerda,    
Luca napja van.    
Látogatók száma : 34721895    






















































Honlapkeszites

17 embercsempészt állítanak holnap a Nagykanizsai Járásbíróság elé

Magukat menekülteknek mondó tunéziaiak vezették az embercsempész bandát. De „nagyüzem” lesz a megyeszékhely bíróságain is, hiszen a Zalaegerszegi Törvényszéken egy hamisan tanúzó, míg Zalaegerszeg járásbíróságán pedig egy csaló felett mondanak ítéletet.


Jogerős döntés várható egy hamisan tanúskodó férfi büntetőügyében a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Magyar Károly vezette tanácsa előtt. A másodfokú, nyilvános ülésen tesznek majd pontot annak az emlékezetes büntetőügynek a végére, mikor is a megyeszékhelyen, egy 2013-as futballmérkőzésen történtek miatt indult eljárásban tanúskodott hamisan egy férfi. Olyan tartalmú tanúvallomást tett, hogy annak alapján fel kelljen menteni a büntetőügy vádlottját. Az egyéb bizonyítékok alapján viszont a Zalaegerszegi Törvényszék – jogerősen – bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak előkészülete vétségében, annak az ügynek a vádlottját. Az ott még csak tanú P. K. vallomásait viszont kirekesztette a bizonyítékok köréből, mivel azok ellentmondtak a többi tanúvallomásnak, illetve a vádlotti védekezésnek is. Ezek alapján az ügyészség hamis tanúzás bűntettével vádolta meg a férfit.

A Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Gaider Bálint vezette büntetőtanácsa elé idézték B. A.-t és társait, akiket csalás bűntettével vádol az ügyészség. Az ügyészek szerint a vádlottak–máig ismeretlen társukkal –a 2012. és 2013. években előzetesen megállapodtak abban, hogy Magyarországra utaznak, és kisebb üzletekben – leginkább dohányboltokban – pénzváltás ürügyén, az eladókat tévedésbe ejtve, tőlük készpénzt csalnak majd ki. A vádlottak és ismeretlen társuk a megállapodásnak megfelelően számos bűncselekményt követtek el, majd 10 millió forintos kárt okozva csalásaikkal.

Nagykanizsán pedig nem kevesebb, mint 17 embernek kell dr. Horváth Károlyné tanácsa elé „járulnia”, hogy számot adjanak tetteikről. Az embercsempészési büntetőügy 17 vádlottat érint, közülük az I. és a II. rendű vádlott illegálisan Magyarországra érkezett tunéziai, a többi pedig magyar állampolgár.

A vád szerint az I. rendű vádlott H. M. 2012 nyarán, a II. rendű pedig 2013 tavaszán érkezett hazánkba, s menedékstátuszért folyamodtak. Az I. rendű vádlott időközben élettársi kapcsolatot létesített egy magyar nővel – az ügy III. rendű vádlottjával –, majd közösen elhatározták, hogy embercsempészetből fognak pénzt szerezni. Az I. és a II. rendű vádlottak a bicskei, debreceni menekülttáborokban, illetőleg Budapesten kerestek engedélyekkel nem rendelkező migránsokat, kapcsolatot építettek ki embercsempészekkel, fuvarokat szerveztek, sofőröket, valamint szállítójárműveket kerestek. A vád szerint a tolmácsolási feladatokat több esetben a III. rendű vádlott végezte, a IV.-VIII. rendű vádlottak a szervezet tagjaként sofőrként vagy biztosítóként vettek részt az akciókban, míg a IX.-XVIII. rendű vádlottak pedig alkalmilag működtek közre a szervezésben, illetve a szállításban. A vádirat 11 (5 sikeres, 6 sikertelen) esetet ró a vádlottak terhére a 2013 júliusa és szeptembere közötti időszakban, a bűnösség kérdéséről a Nagykanizsai Járásbíróság hivatott majd dönteni.

Papp Attila



2017-10-02 15:29:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


REND-ŐR ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble