Ma 2017. október 21. szombat,    
Orsolya napja van.    
Látogatók száma : 34230139    






















































Honlapkeszites

Múltidéző: Angyal Bandi, a puszták réme

Szentmártonyi Ónody András, a későbbi rettegett betyár 1760-ban született, nemesi családban. Családja Borsod vármegye egyik legkiterjedtebb birtokával rendelkezett, ő maga gondos nevelésben részesült, mégis betyár életre adta a fejét.Gyermekkorát Sajószentpéteren töltötte, majd sokat időzött a Dusnok pusztai majorságban is. Kétszer is megnősült: első felesége Nyíriből való leány volt, az elszegényedett, de nemesi származású Angyal család leszármazottja. Valószínűleg innen kapta az „Angyal” becenevet.


Először az 1780-as években került összetűzésbe a törvénnyel, mikor a Hortobágyra tette át székhelyét. Itt Hajdúböszörményben hat hétig tartották fogva, mire igazolni tudta, hogy a város méneséből saját tulajdonát képező lovait szakította ki. Első ízben 1787-ben fogta le a vármegye, mégpedig négy ló ellopásáért. 1788-ban hirdettek felette ítéletet, de ekkor már tizenkét ízben elkövetett tolvajlással is megvádolták. Mindössze hármat találtak ebből bizonyítottnak, mégis nyolc esztendei tömlöcözést róttak ki rá. Kegyelmi kérelmére – na meg nemesi származása miatt – az udvari kancellária a büntetést két évre mérsékelte, sőt, édesanyja kérelmére további hét hónapot engedtek el. Szabadulása után is sokszor járt a „tilosban”: Borsodban, Abaújban, Gömörben és Hajdúban is ismerték viselt dolgait.

 

Borsod vármegye ítélőszéke1799-ben újra elítélte, két évre. Ónody fellebbezett, de ekkor már nem bújhatott a megtévedt fiatal nemes „álcája” mögé, így a Kancellária négy évre súlyosbította az ítéletet. Mivel Ónody nem vonult be önszántából a szegedi börtönbe, országos körözést adtak ki ellene. Ekkortájt híresült el az Alföldön, mint Angyal Bandi, az úri, lovas betyár. A szegedi vármegye 1805-ben kiadott elfogatóparancsa szerint több nyelven is beszélt – magyarul, deákul (latin), németül és tótul (szlovák) –, amúgy jó kiállású ember volt, aki hivalkodóan cifra pásztorgúnyában járt, torzonborz bajuszát pedig, pederve viselte. Többféle legenda is él további sorsáról, ami mutatja, hogy a közvéleményt élénken foglalkoztatta a nemesi származású rosszfiú kalandos élete: egyesek szerint a tömlöcben halt meg, mások szerint sikerrel bujdosott. Voltak olyanok, akik látták, mikor felakasztották lótolvajlásért, és olyanok is akadtak, akik szerint jó útra tért, és családot alapított. A hivatalos feljegyzések szerint a körözőlevél kibocsátása után egy esztendővel, kelevényben halt meg, ami a tályogosan elfertőződő sebek egyik fajtája. Hogy mi volt az igazság, azt már soha nem fogjuk megtudni.

Dr. Papp Attila



2017-09-21 09:05:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


KRÓNIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble