Ma 2017. november 24. péntek,    
Emma napja van.    
Látogatók száma : 34563760    






















































Honlapkeszites

Sakk: világbajnoki második is érkezhet

Immár a XXIX. Batthyány-Kanizsa Kupa, egyben VIII. Bagonyai Attila Emlékversenyt, a rapid nemzetközi ifjúsági sakk egyéni és csapatversenyét rendezik a Batthyány-gimnáziumban, ahol a fiatalok szombaton és vasárnap mérkőzhetnek egymással a sakktábláknál U8-tól U18-as korosztályig.

Az előző évek hagyományainak megfelelően ezúttal is népes mezőnyre számítanak, hiszen 130-140 tehetség érkezését várják és nincs kizárva, hogy Horvátországból, valamint Szlovéniából is befutnak nevezők.


A szervezők részéről Kercsmarics Józseftől megtudtuk, a leányok között ott lehet például a Tapolca VSE versenyzője, Gaál Zsóka is, aki a nemrég véget ért brazíliai korosztályos világbajnokságon második helyen végzett az U10-esek között, míg a fiúknál például a 2002-es születésű miskolci FIDE-mester Vanczák Tamás is az asztaloknál foglalhat helyet.

A kupa szombaton 10 órától a hivatalos megnyitóval kezdődik és az első napon öt, míg vasárnap 8.30-tól még három fordulót rendeznek.

P.L.



2017-09-14 12:26:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble