Ma 2017. november 19. vasárnap,    
Erzsébet napja van.    
Látogatók száma : 34534603    






















































Honlapkeszites

A lengyelek nyertek, a magyar csapat pedig negyedik lett a Könnyűrepülő Európa-bajnokságon

A Nagykanizsán megrendezett kontinensviadal szombaton ért véget, a résztvevők öt kategóriában versenyeztek. Egymás után vonultak fel a nemzetek csapatai az eredményhirdetésre. Több mint tíz ország versenyzője töltötte az elmúlt csaknem két hetet a kiskanizsai repülőtéren. A záróceremónián Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője gratulált a résztvevőknek. Mint mondta: ha a feltételek adottak lesznek, és a szövetség is úgy gondolja, néhány év múlva a város újra otthont adhat egy hasonló volumenű versenynek.


Egy- és kétüléses merevszárnyú, autogyro, valamint egy- és kétüléses sárkányrepülő kategóriában hirdettek eredményt, összesítésben a lengyelek szerepeltek a legjobban. A csapatversenyen Csehország a második, Oroszország a harmadik lett. A magyarok épphogy lemaradtak a dobogóról. „Az eredeti tervek szerint még plusz két gép lett volna – az egy-egy kategóriában megszerzett pontjaikkal biztosan a dobogón végzett volna a csapat, de a negyedik helyezés is nagyon szép teljesítmény. Mindamellett volt két második helyezettünk is a kétüléses sárkányok és a kétüléses merevszárnyú gépek között” - mondta Ferinc Vince, a Könnyűrepülő Európa-bajnokság versenyigazgatója.

A hazai válogatottat kanizsai páros is erősítette. Pataki Bernadett és Waller Attila kétüléses sárkányrepülővel vágott neki élete első nagy versenyének. „Hatalmas élmény volt, és tapasztalatgyűjtés szempontjából is megérte – ha majd később versenyzünk, ez nagyon jó alap lesz a többihez” - fogalmazott Waller Attila.

A 14. Könnyűrepülő Európa-bajnokság egy szélvihar miatt viszontagságosan kezdődött, azonban a hét további részében ideális időjárási körülmények között teljesítették a navigációs, az ügyességi és az üzemanyag-takarékossági feladatokat a versenyzők.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-08-22 05:03:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble