Ma 2017. október 19. csütörtök,    
Nándor napja van.    
Látogatók száma : 34212225    






















































Honlapkeszites

A Perseida – meteorrajt igyekeznek távcsővégre kapni

Gyerekzsivajtól (is) hangos ezekben a napokban a becsehelyi Kis-hegy obszervatóriumának környéke, ahol a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület szervezésében, Gazdag Attila vezetésével várják esténként a csillagász-tanoncok, hogy megláthassák a Swift-Tuttle üstökös által elszórt porfelhőt, amely a Perseida nevet kapta.


A „csillaghullás” minden évben megismétlődik, mikor a kék bolygónk áthalad a szintén a Nap körül keringő meteorrajon. Leginkább – és leglátványosabban – augusztus 11. és 12. napjain vehető szemügyre, persze, ha nem felhős az ég. A sátorozó fiataloknak igazi élmény ez a pár nap, hiszen napközben előadásokat hallgathatnak meg a csillagok rejtelmeiről, szabadtéri sütés-főzésben lehet részük, de az is megesik, hogy bakancsos turista lesz belőlük, és átsétálnak a Kistolmácsi-tóhoz, csobbanni egyet a hűs habokban.

Dr. Papp Attila



2017-08-11 16:14:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


OKTATÁS ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble