Ma 2017. október 19. csütörtök,    
Nándor napja van.    
Látogatók száma : 34212272    






















































Honlapkeszites

Főorvos: egyszerűen megelőzhetők lennének a halálos gyerekbalesetek

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászat Klinikájának főorvosa szerint megállni látszik a halálos gyerekbalesetek számának csökkenése, pedig egyszerű dolgokkal megelőzhetőek lennének ezek az esetek.


Krivácsy Péter az M1 aktuális csatorna műsorában azt mondta, a 2010-es évek elejéig folyamatosan csökkent az ilyen esetek száma, de ez a folyamat megállni látszik. Uniós direktíva szerint ugyanakkor a halálos gyermekbalesetek számát 20-30 százalékkal csökkenteni kell - hívta fel a figyelmet.     

A "nulladik lépés" a megelőzés; a gyermekülések ma már biztonságosak, de fontos a defenzív vezetés és a biztonságos, jól karban tartott jármű is - mondta. Ha megtörtént a baleset, a környezetet biztonságossá kell tenni, hogy újabb sérülés ne következhessen be, majd fel kell mérni a sérültek általános állapotát, csillapítani a külső vérzést és hívni a mentőket - ismertette a főorvos.

MTI - Kanizsa



2017-08-11 13:41:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


REND-ŐR ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble