Ma 2017. október 21. szombat,    
Orsolya napja van.    
Látogatók száma : 34239130    






















































Honlapkeszites

Jótékonysági napot rendeznek a zalaegerszegi AquaCityben

Jótékonysági napot rendeznek augusztus 12-én Zalaegerszegen, az AquaCityben, melynek bevételét a megyei kórházban működő fizioterápiás osztály medencéjének  felújítására, valamint a Zala Különleges Mentők részére ajánlják fel.


Balaicz Zoltán polgármester az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a jótékony célokra a helyi vállalkozások előzetes felajánlásaiból már most összegyűlt 815 ezer forint. A kórház és a különleges mentők számára ajánlják fel a belépőjegyekből befolyt összeget is, emellett jelentős bevételt hozhat a jótékonysági főzés is, amelyre rekordszámú csapatot várnak.     

Halász Gabriella, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház főigazgatója elmondta, hogy a Fizioterápiás Osztályon jelenleg egy több mint harmincéves, elavult gépészettel rendelkező medencét használnak. A medence például degeneratív mozgásszervi betegségek kezelésében, az ortopédiai, traumatológiai műtétek utáni rehabilitációban jelent segítséget. Jelenleg évente közel 5 ezer esetnél tudják a medencét használni, de a - mintegy 30 millió forintba kerülő - teljes felújítással 30 százalékkal nőhet a medence kihasználtsága - hangsúlyozta a főigazgató.       

A Zala Különleges Mentők részére felajánlott adományt képzésekre fordítják majd, hiszen az eszközparkot csak szakképesítéssel rendelkező emberek tudják használni - emelte ki Horváth Péter, az egyesület elnöke. Beszélt arról is, hogy speciálisan képzett csoportjuk nemzetközi bevetésekre is alkalmas. A központi mentőszervezet alegységeként az egyesület 15 tagja megszerezte az ENSZ INSARAG minősítést, mellyel a világ bármely pontján, az év 365 napján bevethetőkké váltak.       

Vigh László országgyűlési képviselő a családi jótékonysági napot a város kiemelt eseménynek nevezte, amely lehetőséget ad arra, hogy az emberek a jó cél érdekében összefogjanak.     

Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője a programokról elmondta: a vízicsúszda- és élménypark adta lehetőségek mellett egész napos gyermek-, kulturális- és sportprogramokkal várják a vendégeket. A hullámmedence mellett kiépített nagyszínpadon fellép az Albatrosz és a Gála Táncegyüttes, műsort adnak a Kvártélyház művészei. A sportpályákon egyebek mellett röplabda és kosárlabda mérkőzéseket tartanak, és bemutatkozik a Göcseji Kutyaklub is.     

Meglepetéssel is készülnek a jótékonysági napra: a regisztrált vendégek egy cég felajánlásának köszönhetően jelképes összegért hőlégballonozáson vehetnek részt, így madártávlatból is megszemlélhetik a göcseji dombvidéket.

MTI - Kanizsa



2017-08-10 14:08:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


PROGRAMAJÁNLÓ ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble