Ma 2017. október 17. kedd,    
Hedvig napja van.    
Látogatók száma : 34179028    






















































Honlapkeszites

Szószóló helyett képviselőt kíván a parlamentbe juttatni az országos német önkormányzat

Választási programot dolgoz ki a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) annak érdekében, hogy a magyarországi németek 2018-ban szószóló helyett képviselőt juttassanak az Országgyűlésbe - mondta Heinek Ottó, az MNOÖ elnöke az MTI-nek.


Azt szeretnék elérni, hogy minél többen iratkozzanak fel a német nemzetiségi névjegyzékbe és szavazzanak majd a német listára - közölte a szervezet vezetője.     

Mint kifejtette, jelenleg a német nemzetiségnek szószólója van a parlamentben, és ahhoz, hogy képviselőjük legyen, "meg kell lépni egy kritikus szavazattömeget", aminek körülbelül 20-25 ezer között kellene lennie.     

Megfelelő számú szavazat esetén a nemzetiségnek nem szószólója, hanem kvázi teljes jogú képviselője lesz az Országgyűlésben - mondta Heinek Ottó, hozzátéve: a nyár és a kora ősz folyamán alakítják ki javaslataikat a helyi és regionális szervezetek, és a tervek szerint ez év októberében a közgyűlés rendkívüli ülésen véglegesíti a választási programot.     

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint ha egy adott nemzetiségi listára jutó szavazatok száma nagyobb vagy egyenlő, mint a kedvezményes kvóta, az adott nemzetiségi lista kap egy kedvezményes mandátumot. A kedvezményes kvótát úgy számolják ki, hogy az összes országos listás szavazatot elosztják kilencvenhárommal, és az eredményt tovább osztják néggyel. Az így kapott hányados egész része a kedvezményes kvóta.     

A nemzetiségi listát állító, de azon mandátumot nem szerző nemzetiséget szószóló képviseli az Országgyűlésben.     

Jelenleg mind a tizenhárom magyarországi nemzetiségnek szószólója van az Országgyűlésben.

MTI - Kanizsa



2017-07-06 11:01:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


POLITIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble