Ma 2017. október 21. szombat,    
Orsolya napja van.    
Látogatók száma : 34233156    






















































Honlapkeszites

Lakossági fórumot tartottak a város készülő településrendezési tervéről

A fórumon bemutatták Nagykanizsa készülő településrendezési tervét. Az M9-es gyorsforgalmi út, a déli elkerülő út és például új iparterületek is szerepelnek a tervezetben. Az új településrendezési tervre azért van szükség, mert a most hatályban lévőt több mint 10 éve fogadták el, azóta pedig nagyon sok változtatás történt. Ráadásul egy kormányrendelet is kimondja, hogy még idén felül kell vizsgálni a korábbi településrendezési terveket. "Ha ez nem lenne, akkor is szükség lenne most már a sok szempontból elévült rendezési tervnek a frissítésére, mert az igények is jelentősen megváltoztak és a város fejlődési dinamikája is igényli ezt” - mondta Deák-Varga Dénes Nagykanizsa főépítésze.


A tervekben egységes szerkezetbe foglalták a város fejlesztési elképzeléseit a lakossági és vállalkozói igényekkel. "Az új építési szabályok alapján elsősorban az országos előírások az irányadóak – ezt próbáltuk leképezni Nagykanizsa esetében, lehetőség szerint a lehető legtöbb szabadságot adva az építkezőknek, hogy fejlődni tudjon a város" - nyilatkozta Gergye Péter vezető településtervező.

A fórumon elhangzott, a város rendezési tervének is haladnia kell a felgyorsult korral, a 21. századi kihívásokra pedig az urbanisztikának a jövőben is folyamatosan reagálnia kell.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-05-19 05:29:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


KÖZÉRDEK ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble