Ma 2017. november 19. vasárnap,    
Erzsébet napja van.    
Látogatók száma : 34537601    






















































Honlapkeszites

Megnyugtató rendőri jelenlétre készülnek nyáron a balatoni régióban

A rendőrség nem nyomasztó, hanem megnyugtató rendőri jelenlétet akar biztosítani a nyári idegenforgalmi szezonban a Balaton és a Velencei-tó térségében, előbbire a vizes világbajnokság egyik helyszíne miatt is kiemelt figyelmet fordítanak - közölte a műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes Keszthelyen.


Balogh János a Zala, Somogy, Veszprém és Fejér megye alkotta Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság turisztikai szezonnyitóján, majd sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a közbiztonsági helyzettől függ, a turisztikai szezonban hol mennyi rendőrt tudnak biztosítani.     

Kijelentette ugyanakkor, hogy "sehol az országban nem lesz hiány rendőrből", köszönhetően annak is, hogy a tavaly indított kezdeményezés révén már több mint 800 új határvadász került rendőrségi állományba, így a déli határokon ők váltják majd a főkapitányságok rendőreit.     

Hozzátette, hogy az illegális migráció továbbra is a legnagyobb kihívás, mert bár a szerb-magyar határ a kettős kerítés elkészülte óta gyakorlatilag "átjárhatatlan", de érezhető ennek a "terelő hatása" a horvát és a román határ felé. Miután a határvadász egységeket most 848 emberrel, majd a következő napok eskütételei után újabb jelentős létszámmal sikerül gyarapítani, elsőként a balatoni és Velencei-tavi négy megye főkapitánysága mentesül hamarosan a határőrizeti feladatok alól.     

A Balatonnál és a Velencei-tónál idén megerősítik a technikai és járőrszolgálatot kerékpáros és lovas rendőrökkel, továbbá légi járőrözéssel. Arra is készülnie kell azonban a rendőrségnek, hogy júliusban a vizes világbajnokság, a Forma-1, illetve más nagyobb rendezvények miatt is folyamatos jelenlétre van szükség egyes helyszíneken - közölte Balogh János.     

Prokk József, az idei turisztikai szezonban a térség rendvédelmi koordinációját ellátó Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági főkapitány-helyettese arról beszélt, hogy a június 1-jétől szeptember 15-éig tartó időszakban az a feladatuk Zalakarostól Velencéig, hogy biztosítsák a közterületek rendjét, növeljék a turisták és a lakosság biztonságérzetét. Mindezt polgárőrök, tolmácsok, strandrendőrök, kutyás járőrök mellett rendészeti tanulók és egyetemisták is segítik a nyáron.     

Kuczik János Zoltán, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti főkapitány-helyettese elmondta: az, hogy a vizes vb-nek Budapest mellett Balatonfüred lesz az egyik helyszíne, az eddigiektől eltérő rendőri feladatokat is jelent. Nemcsak a több ezer sportoló és néző biztonságára kell ügyelni, hanem a lehető legkisebb korlátozás mellett gondoskodniuk kell a közlekedésről is.     

Kifejtette: a vizes vb összes versenyhelyszínén olyan szintű biztonsági ellenőrzés lesz, mint a repülőtereken, vagyis mágneskapus és csomagröntgenes átvilágítás után léphetnek be a nézők. A közterületeken pedig csaknem háromszáz kamerát helyeznek el, amelyek folyamatosan rögzítik a környék képeit. A sportolók és a turisták maximális biztonságáról a látható rendőri jelenlét mellett a katonai rendészet, a nemzetbiztonsági szakszolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal is gondoskodik - jegyezte meg.     

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság ülésén a résztvevők megtekinthették azt a három, újonnan forgalomba állított kisbuszt, amely a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács ötmillió forintos segítségével mobil bűnmegelőzési egységként működik majd a Balatonnál.

MTI - Kanizsa



2017-05-18 07:42:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


REND-ŐR ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble