Ma 2017. október 17. kedd,    
Hedvig napja van.    
Látogatók száma : 34177779    






















































Honlapkeszites

Volt Mezős a parlamentben

Az én nővérem mindig is érdeklődött a közélet iránt. Már gimnazistaként lelkesen politizált családi – és baráti körben és ezért választotta 18 éves korában az ELTE politológia szakát, ahová első körben fel is vették.


Már első évfolyamos egyetemistaként izgatottan mesélt a politikatörténeti óráiról, amik a különböző ideológiákról, politikai intézményekről szóltak. Én úgy ismertem őt mindig, mint aki nem csak elméletben, de a gyakorlatban is szeret megnyilvánulni és mindenáron véghez viszi azt amit, elképzelt. Így történt, hogy 2015 októberében jelentkezett Magyarország egyik legnagyobb diákképviseletére épülő szervezetébe, mint képviselőjelölt, ahová aztán be is került, mint képviselő, majd később a szervezet szóvivője is lett és képviselte az ország diákjait, tanárait, hallgatóit és szülőit különböző oktatással kapcsolatos ügyekben. A Független Diákparlamenti mandátuma azonban egy évre szólt és nem szerette volna megújítani, hogy a továbbiakban a tanulmányaira koncentrálhasson. Eközben nagyon sok megkeresést kapott pártoktól, különböző intézményektől és rendszeresen volt meghívott előadó különböző közéleti rendezvényeken.

Vágya csak akkor teljesedett igazán ki, amikor 2017. március 10-én a készenléti rendőrség a kezébe nyomott egy borítékot rajta az Országgyűlés arany pecsétjével. Még én sem számítottam arra, hogy meghívják a köztársasági elnök-választásra, amire március 13-án, hétfőn került sor az ország házában. Egy külön páholyban foglalt helyet, ahonnét végigkövette a nagy eseményt, mely 5 évente csak egyszer történik országunk életében. Mialatt pedig a képviselők leadták a szavazataikat, addig a parlament erkélyén élvezhette a szemben elterülő napsütéses, Dunában fürdő budai látványt. És, ami még ennél is fontosabb, személyesen adhatta át üdvözletét a köztársasági-elnök jelölteknek.

Elmondása szerint a, a legtöbb országgyűlési képviselő közvetlen és kedves. A hangulat, ami pedig a páholyban uralkodott az esemény alatt, pedig leírhatatlanul élményteli, humoros és életre szóló volt, a Parlament szépségére pedig a magyar emberek méltán lehetnek büszkék.

És mindezt 21 évesen, saját érdemeiért kapta cserébe! Végtelen érdeklődése, szorgalma, kitartása és tehetsége miatt, amiért most nagyon büszke vagyok rá, hiszen jutalom volt ez az eddigi önként végzett munkájáért.

Már csak azt remélem, hogy a következőkben politikusként láthatom a parlamentben...

 

Kálovics Tamás Krisztián 12/A

Dr. Mező Ferenc Gimnázium, Nagykanizsa



2017-03-16 10:15:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


KÖZÉLET ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble