Ma 2017. október 19. csütörtök,    
Nándor napja van.    
Látogatók száma : 34212108    






















































Honlapkeszites

Idén mintegy 72 millió forintból gazdálkodhat a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás

Az elmúlt évről szóló beszámolók és pályázati tájékoztatók mellett a legfontosabb napirend a 2017-es költségvetés volt. Idén mintegy 72 millió forintból gazdálkodhatnak, az összeg nagy része pályázati forrás. „Én örülök annak, hogy több sikeres pályázatunk van. Illetve GINOP-os és EFOP-os pályázati kiírás történt, és erre a térség pályázni szeretne, remélem sikerrel. És mindez Nagykanizsa és térségének foglalkoztatását fogja elősegíteni” - hangsúlyozta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere, a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás elnöke.


A társulás működésének 3 alappillére van. A Társulási Tanács és bizottságai mellett a költségvetési szerv és a Nagykanizsa és Környéke Foglalkoztatási Nonprofit Kft. „Tulajdonképpen fontos kiemelni azt, hogy mindegyik testület megállapította, hogy a tavalyi év nagyon nehéz indítása ellenére végső soron sikeresen tudtuk megvalósítani év közben a működést. Ennek fontos feltétele volt, hogy kettő pályázatot is sikerült megnyerni, amiből anyagi támogatáshoz jutott a Társulás” - mondta Polai György a Nagykanizsa és Térsége Önkormányzati Társulás irodavezetője.

A gazdasági és pénzügyi beszámolók mellett az ülésen a kistérség közbiztonsági helyzetéről, valamint egy gazdaságfejlesztési program elindításáról is szó volt.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-02-17 08:33:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


KRÓNIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble