Ma 2018. július 23. hétfő,    
Lenke napja van.    
Látogatók száma : 36822695    






















































Honlapkeszites

Vívás utánpótlás: itthon ünnepelt bajnoki cím

A hétvégén a nagykanizsai Cserháti-csarnok adott otthont az újonc kard országos bajnokságnak és a fiúk egyéni küzdelmei során az NTE 1866 vívója, Horváth Gergő számított a legesélyesebbnek.

Gergő a papírformát nem is hazudtolta meg, hiszen a küzdelmek során remekül haladt is a kitűzött cél felé és végül bajnoki címet ünnepelhetett az NTE kardozója. Mi több, Gergő "megvédve" bajnoki címét lett első - tavaly ugyanis egy esztendővel fiatalabbként a gyermek korosztály bajnoka lett -, így nem véletlenül állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


Piecs Adrienn, Gergő trénere már a verseny előtt elmondta, hogy a bajnoki cím reális elvárás sportolójától, ami össze is jött a korosztálya rangsorát is vezető vívónak.

A lányoknál a hazaiak színeit Kobra Virág képviselte a legeredményesebben, hiszen végül a nyolcadik helyen zárt. Fiú csapatban az NTE A csapata az ötödik, míg a leányoknál a hatodik lett.

Képünkön Horváth Gergő edzőjével, Piecs Adriennel.

P.L.



2016-05-23 14:19:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble