Ma 2018. július 17. kedd,    
Endre, Elek napja van.    
Látogatók száma : 36769651    






















































Honlapkeszites

Retro Kávéházi Este Gerendás Péter zenekarával

 A Retro Kávéházi Esték sorozat részeként Gerendás Péter együttese adott koncertet november 24-én a nagykanizsai Medgyaszay Házban. A Liszt-díjas zeneszerző, szövegíró, előadóművész legújabb, Boldogország című albumát mutatta be.

A családi kötődéseire büszke zenész felmenői kanizsaiak voltak, így Gerendás Péter számára minden városunkban történő koncert egyfajta érzelmes utazás. Már a nyitószám, az Átölel a múlt is erre utalt. „Átölel a múlt, már érzem. Hazavisz az út vár a helyem. Átölel a szél, mint régen. Ugyanaz a tér, jól ismerem.”


Aztán szépen sorjáztak az új album dalai a címadó Boldogország, a Vidéki álom, a Lomtalanítás és a többi Gerendás szerzemény. Persze a közönség nem is hagyta volna úgy elmenni az együttest, hogy ne hangzott volna el a régi nagy slágerekből egy válogatás. Így lett a műsor része a Szép Júlia, a Két hónap a nagy folyón és Leonard Cohen nagy sikerű száma, a Hallelujah.

A koncertet a Gerendás család tagjai adták, ahol Gerendás Dániel dobon, Gerendás Hanna zongorán, harmonikán és fuvolán, míg Gerendás Ruben bőgőn és basszusgitáron játszott. Részben nekik köszönhető, hogy ez a koncert más volt, mint Gerendás akusztikus koncertjei. Több volt a rock, kevesebb a pop és a latinos hangzású szerzemények. Mindazonáltal ebben a zenei világban jól vizsgáztak a rendkívül tehetséges fiatalok. Köszönjük a szép estét a Gerendás családnak és a szervezőknek.

H.Gy.



2015-11-25 11:53:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble