Ma 2019. február 19. kedd,    
Zsuzsanna napja van.    
Látogatók száma : 39942698    




















































Honlapkeszites

Baseball: ami biztos, lesznek még kanizsai meccsek...

A baseball NB II küzdelmeiben végkifejletéhez közeledik a történet, vagyis a Nagykanizsa Ants főszereplésével a döntőbe jutásért mérkőznek már a csapatok. Úgy tűnik, a fővárosi Hungarian Astros szerencsétlensége, hogy az elődöntőben éppen a kanizsaiakkal hozta össze őket a sors, hiszen a dél-zalai "Hangyák" egysége az első meccsen idegenben 18:1-gyel lépett át rajtuk.


A felvonás második találkozója előtt tehát a nagykanizsaiaknak túlzottan izgulniuk nem kell, főleg ha Darabos Gábor hozza remek doboteljesítményét, illetve Nagy Máté - ahogy tette azt az Astros otthonában - home run-t vagy ahhoz "közeli" ütéseket produkál... Vasárnap az NB II-es baseball meccs 11 órakor kezdődik az Olajbányász-sporttelepen.
Amúgy lesz még baseball-meccs a városban ebben a szezonban, hiszen az alapszakaszban veretlen Ants a négyes finálét Nagykanizsán rendezheti minden körülmények között szeptember 27-én - erről döntött a szövetség. Ráadásul úgy, hogy a mostani elődöntők nyertesei az első, míg vesztesei a harmadik helyért mérkőzhetnek... Ami tehát biztos, az Astros, illetve a másik ágról a Hódmezővásárhely és a Jászberény mindenképpen kalkulálhat egy zalai kiruccanással.

P.L.



2015-09-10 10:56:00


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble