Ma 2018. november 16. péntek,    
Ödön napja van.    
Látogatók száma : 38564961    




















































Honlapkeszites

Vívás: dobogós helyek sora három helyszínről

A Nagykanizsai TE 1866 vívói legutóbb Balatonalmádiban, Budapesten és Győrben léptek pástra. Balatonalmádiban az utánpótlás korosztály országos kard diákolimpiai döntőjét rendezték, Budapesten a kadét női-, és férfikardozók előválogatóját, Győrben pedig a „B” kategóriás vívók tőr és kardversenyét, s mindhárom helyszínről érmekkel térhettek haza a kanizsaiak.

A fővárosban a 15-16 éves (kadét) utánpótlás kardvívók számára az előválogató felmérő állomását bonyolították - már a 2013/2014-es versenyszezonra. A nagykanizsai kardozók eredményeik alapján értékes pontokkal nyitják a következő évi versenyszezont. A fiúknál Dobó István, míg a lányoknál Vernyel Sára lett harmadik (képünkön), Flumbort Sára pedig hetedikként zárt.


Szóljon hozzá!

A II. korcsoportos Diákolimpia országos döntőjén a Balaton-parti városban Horváth Gergő (Kőrösi-Péterfy Álalános Iskola) ezüstérmet szerzett, Kiss Gergely (Rozgonyi Úti Általános Iskola) pedig egy ötödik hellyel lett gazdagabb. A lányoknál Bécsi Zsófia harmadik, míg Kozári Dóra (mindketten Palini Általános Iskola) hetedik lett, majd csapatban a palini lányok (Kozári Dóra, Bécsi Zsófia, Kobra Virág) elsőséget gyűjtöttek.
A III. kocsoportosknál Dobó Ádám (Kőrösi- Péterfy) harmadik lett, a fiú csapat (Dobó Ádám, Horváth Barna, Horváth Gergő) pedig aranyérmet szerzett. A lányoknál harmadikként zárt a Palini-iskola együttese (Fata Nóra, Fata Flóra, Kozári Dóra).
A IV. korcsoportban harmadik volt Milassin Mór (Zrínyi-Bolyai Általános Iskola), a zrínyisek csapatban (Milassin Mór, Abay Nemes Ádám, Balogh Ádám) aztán elsők lettek.

A győri „B” kategóriás tőr-, és kardversenyen női kardban Osvald Anna nyert, férfi kardban Jeszek Balázs hetedik lett. Férfi tőrben Szmodics Zoltán és Pataki Zoltán is a dobogón zárt, előbbi második, utóbbi harmadik lett, míg Somoskeőy Péter egy ötödik hellyel lett gazdagabb. Csapatban a tőrözők (Pataki Zoltán, Szmodics Zoltán, Somoskeőy Péter) elsők lettek.

P.L.



2013-05-22 13:17:00





Hozzászólások:


A cikkhez még nem írtak hozzászólást...


Új hozzászólás:

Félkövér írásmód : [b] a szöveg [/b]
Aláhúzott írásmód : [u] a szöveg [/u]
Dőlt írásmód : [i] a szöveg [/i]
Név:
Ellenőrző kód: egyszázötvennyolc


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble