Ma 2019. február 22. péntek,    
Gerzson napja van.    
Látogatók száma : 39971948    




















































Honlapkeszites

Kislánya mellől a kosaras hölgyekhez

Csütörtökön 18 órától a Kanizsai Vadmacskák SE női kosárlabda második vonalban szereplő együttese is megkezdi 2012-13-as idényét - rögtön a második fordulóval. Az első játéknap Tata ellen kiírt idegenbeli találkozója ugyanis elmaradt, így a múlt idényben második helyen végzett hölgyek már ugrásra készen toporognak a rajtvonal előtt - az első "áldozat" az Autópark PVSK lehet...
- Szeretne az együttes ismét az élbolyban végezni, ami a négy közé kerülést jelentheti - fogalmazott Farkas József, a női felnőtt kosárlabdázókhoz lényegében visszatérő tréner. - Tuljadonképpen a keret gyengüléséről olyan értelemben beszélhetünk csak, hogy távozóban van Kiss Virág, aki Pécsre került, nos az ő lapattanózása és pontjai hiányozhatnak. Viszont a lényeg, hogy az elmúlt idénybeli csapat együtt maradt, s ez azért szép reményekre jogosíthat fel bennünket. Augusztus elsején álltunk edzésbe, s napi háromszori alkalommal tréningezünk, amit a hónap huszadik napja után napi kettőre redukáltunk. A legutóbbi időszakban pedig átálltunk a heti hat edzésre.


Szóljon hozzá!

 - Egyébként mindenki a fedélezeten a csütörtöki mérkőzés előtt?
- Korosztályos válogatottunk, Fuisz Viktória bajlódik sérüléssel, mivel egy válogatott összetartáson egyik játékostársa ráesett a lábára. A még meglévő fájdalma mellett sebes ugyan, de bízom abban, hogy nem lesz probléma vele sem a továbbiakban.
- Milyen érzésekkel tért vissza a hölgyek kispadjára?
- Lényegében már régóta érlelődött ez a lépés, hiszen annak idején 2009-ben gyakorlatilag kislányom születése miatt vonultam kissé háttérbe. Akkor a családi elfoglaltságok hatványozottan jelentkeztek az életemben, ma viszont eljutott a helyzet odáig, hogy a Vadmacskáknál ismét vállalhattam a tréneri szerepet.

P.L.



2012-10-02 14:27:00





Hozzászólások:


A cikkhez még nem írtak hozzászólást...


Új hozzászólás:

Félkövér írásmód : [b] a szöveg [/b]
Aláhúzott írásmód : [u] a szöveg [/u]
Dőlt írásmód : [i] a szöveg [/i]
Név:
Ellenőrző kód: négyszáz


További hírek:
A balatoni személyhajózás és a komp forgalma is nőtt
Indul a Filmklub
Egy gyújtogatót és egy verekedő bandát is bíróság elé állítanak holnap
Szabadidősport: a hangulatra sem lehetett panasz
Workania: a legrosszabbul fizetett ágazatokban nőttek a legjobban a bérek


SPORT ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:10 - Emlékül

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble